ZETApress

hírportál

Este lesz Föld Órája

Beszáll a Föld Órája akcióba a Schneider Electric is: a vállalat csatlakozik a kezdeményezéshez és arra kéri munkatársait, hogy minél többen kapcsolódjanak be a programba – tudatták sajtósaik.

A cég ez év elején jelentette be, hogy globális szinten tovább gyorsítja fenntarthatósági stratégiája megvalósítását. Ennek érdekében hat területen 11+1 konkrét célkitűzést fogalmazott meg, amelyeket 2025-ig kíván teljesíteni.

A Föld Órája kezdeményezés azzal a céllal jött létre, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás elleni küzdelem fontosságára. A WWF által elindított akció története 2007-ben kezdődött, akkor még csak Ausztráliában szervezték meg, majd a következő évtől vált nemzetközivé és Magyarország is csatlakozott már 2008-ban a programhoz. A szervezők arra kérik a háztartásokat és a vállalkozásokat, hogy március utolsó szombatján egy órára kapcsolják le, illetve ki a nem létfontosságú lámpákat, berendezéseket.

Idén március 27-én magyar idő szerint 20:30 és 21:30 között lesz a Föld Órája, amihez csatlakozik a Schneider Electric is. A vállalat arra kéri hazai munkatársait, hogy minél többen vegyenek részt a kezdeményezésben.

A Schneider Electric globális szinten az elmúlt öt évben folyamatosan fogalmazott meg egyre ambiciózusabb célkitűzéseket a fenntarthatóság kapcsán. A cég az év elején úgy döntött, hogy tovább gyorsítja fenntarthatósági stratégiája megvalósítását, ennek érdekében hat területen 11+1 konkrét célkitűzést fogalmazott meg, amelyeket 2025-ig kíván teljesíteni.

A klímavédelem kapcsán a vállalat többek között el akarja érni, hogy 2025-re a bevétele 80 százaléka zöld megoldásokból származzon. Emellett összesen 800 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást előznének meg az ügyfeleiknek, illetve az ezer legnagyobb beszállítójuk CO2-kibocsátását felével csökkentenék. A termékeikben 50%-ra növelnék a zöld anyagok arányát, míg a csomagolásokban teljes mértékben megszüntetnék az egyszer használható műanyagok alkalmazását, illetve újrahasznosított kartonnal dolgoznak.

– A fenntarthatósági programunk keretében rendszeresen szervezünk helyi figyelemfelkeltő kampányokat, amelyek keretében mozgósítjuk a kollégáinkat, hogy aktívan részt vegyenek valamilyen, a környezetvédelemhez kapcsolódó aktivitásban. A Föld Órája keretében például a kismegszakítókat és tartozékaikat gyártó MG Zala üzemünkben egy órára leállnak majd szombaton – mondta el Veres Zsolt, a Schneider Electric Magyarország vezérigazgatója.

A Schneider Electricről

A Schneider Electricnél azért dolgozunk, hogy mindenki a legtöbbet hozhassa ki az életet adó energiából, erőforrásainkból és a fenntarthatóságból, mindig és mindenhol. Life Is On. Küldetésünknek tekintjük, hogy teljes-körű, digitális partnerek legyünk a fenntarthatóságban és a hatékonyságban. Élen járunk a digitális átalakulásban, világszínvonalú folyamatokat és energiagazdálkodási technológiákat integrálunk, vezető megoldásokban egyesítjük az egész életciklust átölelő, a végponttól a felhőig összekötő vezérlőket, szoftvereket, és szolgáltatásokat, integrált irányítást kínálva az otthonok, épületek, adatközpontok, az infrastruktúra és a különböző iparágak számára. Helyi érdekeket képviselő globális vállalat vagyunk. Minden eszközzel támogatjuk olyan sztenderdek és egy nyílt közösség kialakulását, melynek tagjai elkötelezettek legfőbb értékeink, a befogadó környezet és a szabad gondolkodás iránt.

Szóljon hozzá!