ZETApress

hírportál

Flixbus Európában

2020 kihívásai ellenére is ragaszkodik zöld víziójához a FlixMobility. Megközelítőleg 30 millió FlixBus és FlixTrain utas volt világszerte a tavalyi évben – tudatta a FlixBus Sajtó.

2020 trendjei: gyengülő szezonalitás, az egyéni közlekedés fellendülése. Új higiéniai elvárások: tavaly 162 ezer liter fertőtlenítőszer fogyott a járművek tisztítása során. A FlixBus a koronavírus járvány ellenére is folytatja fenntarthatósági kezdeményezéseit.

A 2020-as év számos kihívást és változást hozott Európa legnagyobb távolsági buszszolgáltatója számára. A FlixBus a COVID-19 miatt kialakult helyzetben tavaly tavasszal szinte teljes hálózatának üzemeltetését felfüggesztette. A legtöbb országban nyár elején újraindult a buszos szolgáltatás, majd július végén a FlixTrain szintén útra kelt, hogy továbbra is fenntartható és megfizethető közlekedési lehetőséget biztosítson az utazni vágyók számára.

A főszezoni szolgáltatást átfogó higiéniai intézkedések tették lehetővé. A kötelező maszkhasználat és érintésmentes jegyellenőrzés mellett a buszokat és vonatokat rendszeresen tisztították, a tavalyi év során több mint 162 ezer liter fertőtlenítőszer felhasználásával. Az utasok száma és egyéb forgalmi adatok a korábbinál kisebb szezonalitást mutatnak, a FlixBus így folyamatosan alakítja ajánlatát az aktuális helyzethez, hogy dinamikusan tudjon reagálni a keresletre.

Forgalmi adatok elemzése

A szezonális hatások helyett több kisebb felfutás. A világjárvány soha nem látott kihívások elé állította a teljes mobilitási piacot, az utazási kedv jelentősen csökkent. 2020-ban megközelítőleg 30 millióan utaztak a FlixBus és a FlixTrain járatain, az előző évhez képest közel 50%-kal kevesebben.

Korábban a szektor számolni tudott a szezonalitással és ennek megfelelően tervezhetett. A FlixMobility saját adatainak értékelése alapján azonban jól látszik, hogy tavaly a szezonális hatások jelentősen gyengültek a pandémia miatt. Ehelyett sok kisebb utazási hullám volt az év során, amelyek egyenletesebben oszlottak el. Ezek a hullámok a járvány különböző szakaszaihoz köthetők, az utazási szokásokat befolyásolták a különböző szabályozások, illetve a változó területi kockázatok.

Az utazási szektor fiatal tech vállalataként, szakértelmünknek köszönhetően gyorsan és rugalmasan tudunk reagálni a változó keresletre, szemben a hagyományos közlekedési szolgáltatókkal – mondta André Schwämmlein, a FlixMobility alapítója és ügyvezető igazgatója.

Magyarországon az átlagosnál is nagyobb próbatételt jelentett a 2020-as év, hiszen a tavaszi lezárások után más Európai országokhoz képest viszonylag hamar, már szeptember elsején újra megszűnt a külföldiek beutazásának lehetősége. Ez ellehetetlenítette a nemzetközi távolsági járatok működtetését, így az őszi és téli időszakban a FlixBus átmenetileg felfüggesztette szolgáltatását.

A vállalat ugyanakkor továbbra is arra készül, hogy a COVID-19 miatt bevezetett korlátozások feloldása után újraindítja buszait. A nyári hónapok tapasztalatai alapján, a határok megnyitását követően az utazási kedv gyorsan nőhet majd. 2020 júniusában, három hónap kényszerpihenő után a Bécs-Budapest útvonalra tértek vissza először a zöld buszok. Eleinte napi négy járatpár közlekedett a két főváros között, júliusra azonban már irányonként tíz fölött volt járatsűrűség. Emellett a legtöbb, korábban elérhető országba is elindultak az összeköttetések: július elejéig például tizenöt erdélyi városba és Horvátországba – többek közt tizenegy tengerparti településre – is hetente többször indultak járatok.

2021-ben a FlixMobility továbbra is fontos szereplője lesz a fenntartható közlekedés forradalmának. A FlixMobility víziója a cég alapítása óta az, hogy megfizethető és környezetbarát utazási lehetőséget biztosítson mindenkinek. 2020-ban a Német Szövetségi Környezetvédelmi Ügynökség az egy utasra vetített CO2 kibocsátást figyelembe véve ismét a legjobb környezeti minősítést adta a távolsági buszos utazásnak. Ez az értékelés megerősíti a cég jövőképét és igazolja, hogy a FlixMobility fontos szereplője a környezetbarát mobilitási piacnak.

2021-ben a FlixBus és a FlixTrain biztosan visszatér az utakra és sínekre, hogy valódi utazási alternatívát kínáljon az embereknek, és visszafordítsa az ismét az egyéni közlekedés irányába tolódott trendet. A célunk az, hogy amint a COVID-19 járvány engedi, újraindítsuk szolgáltatásunkat és növeljük hálózatunkat az új évben – mondja André Schwämmlein.

A kihívásokkal teli idők ellenére a FlixMobility most is ragaszkodik ahhoz, hogy 2030-ra teljesen klíma-semleges legyen az utakon, és továbbra is invesztál a fenntartható mobilitásba. A cég ügyfelei ellentételezhetik az utazásukra vonatkozóan egyedileg kiszámított CO2 kibocsátásukat. Globálisan az utasok közel 6,5%-a él önkéntesen ennek lehetőségével, ami tavaly közel 7 tonna CO2 kompenzációját jelentette. A klímavédelmi hozzájárulás 75%-át a vállalat CSR partnere, az atmosfair használja fel, energia-hatékony kályhák elhelyezését finanszírozza Ruandában. Az összeg maradék 25%-a a Jövő Mobilitása alapba kerül, amit 2020-ban az atmosfair és a FlixBus közösen hozott létre, hogy ezzel is hozzájáruljon a fenntartható mobilitás forradalmához. Az alap nonprofit szervezeteket támogat, hogy mindenkinek elérhetővé tegye a mindennapi életben a klímabarát megoldásokat.

Vasúton a FlixMobility már most is karbon-semleges: minden FlixTrain a Greenpeace Energy szél- és víz-erőműiből származó, 100%-ban zöld árammal működik. 2018-ban a FlixBus a világon elsőként helyezett forgalomba teljesen elektromos távolsági buszokat Franciaországban, Németországban, majd később az USA-ban is.

Szóljon hozzá!