ZETApress

hírportál

Segítsük a horvátokat!

Egy hívást a 1353-ra Horvátországért! Szolidaritási akciót indít a horvátországi földrengés utáni újjáépítés támogatására az Ökumenikus Segélyszervezet – tudatta Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató.

A 2020 utolsó napjaiban Horvátországot sújtó sorozatos földrengések több településen is példátlan pusztítást végeztek. A halálos áldozatokat is követelő, hazánkban is érezhető rengések epicentruma Zágrábtól körülbelül 42 kilométerre délkeletre, Petrinja közelében volt, s a leginkább érintett régióban jelentős károk keletkeztek mind a lakó, mind a közösségi épületekben. Az első napok humanitárius segítségnyújtását követően már zajlik a károk pontos felmérése, melybe a következő napokban az Ökumenikus Segélyszervezet szakembere is bekapcsolódik.

Az újjáépítés támogatására formálódó nemzetközi összefogáshoz országos akcióval csatlakozik az Ökumenikus Segélyszervezet: arra kéri adományozóit, hogy legalább egy, a 1353-as adományvonalra indított hívással fejezzék ki szolidaritásukat a szomszédos ország károsultjaival. Az adományvonalra indított minden hívás és SMS 250 forintot felajánlást jelent, aki pedig nagyobb összeggel kíván csatlakozni az adománygyűjtéshez az megteheti online, bankkártyás adományozással is a weboldalon, illetve a 11705008-20464565 számlaszámon, a közleményben Horvátország megjelöléssel.

A célzott gyűjtést január végéig hirdeti meg az Ökumenikus Segélyszervezet, a beérkező adományokat a földrengés következtében megrongálódott közösségi épületek rekonstrukciójának támogatására fordítja, a helyszíni felmérések alapján.

Szóljon hozzá!