ZETApress

hírportál

Békét hirdet a Szentatya

A béke volt a témája Ferenc pápa ma déli karácsonyi üzenetének is, amelyet nem a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról, hanem a lodzsa mögötti Áldások Terméből, interneten keresztül mondta el – láttuk a Duna élő adásában.

Olaszországban a koronavírus-járvány miatt 24-én 00 órától országos karantén van a karácsonyi és újévi ünnepek idején, így a Szent Péter tér és -bazilika sem látogatható a pápai szertartások idején. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a Covid-19 elleni védőoltást mindenki számára elérhetővé kell tenni, különös tekintettel a legsérülékenyebb csoportokra.

Megemlékezett a háborúk áldozatairól és a válság sújtotta területeken élőkről, békét és fegyverszünetet szorgalmazva a világ számos országában, és szót ejtett a családi találkozások nehézségeiről is a járvány közepette. Az Úrangyala elimádkozása után Urbi et Orbi áldást adott Rómára és a világra.

Tegnap is a békéről beszélt

A jóságot nem ismerő mai emberiség ébredését sürgette Ferenc pápa Szenteste, miközben az egyszerű jászolban született gyermek Jézust idézte példaként a majdnem teljesen üres Szent Péter-bazilikában bemutatott misén. A járványkorlátozások miatt csak mintegy kétszázan vehettek rajta részt, közöttük ötven egyházi személy. Több mint egy méteres távolságra foglaltak helyet egymástól a hétezer hívőt befogadni képes vatikáni bazilikában.

A katolikus egyház feje tegnap pápai levelet intézett Libanon lakosságához és Dél-Szudán vezetőihez békét sürgetve a térségekben. Az esti szertartást Olaszországban és a világ számos részén tévén és interneten keresztül sugározta a Vatikán. A pápai homíliában a lelkeket üresen hagyó sikervágy helyett ingyen adott, fáradhatatlan, konkrét szeretetet sürgetett hangoztatva, hogy korunk emberének saját magán való siránkozás helyett a szenvedők könnyeit kell letörölni!

Szóljon hozzá!