ZETApress

hírportál

Pápai áldás a Dunán

A járvány száműzze az emberek közötti közönyt, egoizmust, megosztottságot! – mondta Ferenc pápa ma délben Vatikánvárosban, melyet a Duna TV élő adásban közvetített. Beszéde végén latin nyelvű Urbi et Orbi áldást adott Rómára és a világra.

Európában szolidaritást, a világban azonnali és globális fegyverletételt, a nemzetközi szankciók és a szegényebb államok adósságának enyhítését szorgalmazta Ferenc pápa húsvétvasárnapi üzenetében, amelyet a járványhelyzetben az üres Szent Péter Bazilikában mondott el a központi lodzsa helyett. A hívők nélküli bazilika központi oltára előtt, egyedül állva olvasta fel olasz nyelvű húsvéti üzenetét. A beszéd hagyományos témája, a béke helyett az egyházfő az új koronavírus-járvány kihívásáról szólt, amely a többi korszakváltó kihívás közepette újabb kemény próbára teszi az emberiséget.

Ez nem a közöny ideje, mivel az egész világ szenved, és egységre kell találnia a pandémiával szemben. Ez nem az egoizmus ideje, mivel ez a kihívás nem tesz különbséget. Ez nem is a megosztottság ideje – hangoztatta Ferenc pápa. – Közöny egoizmus, megosztottság, feledés, ezeket a szavakat nem akarjuk most hallani. Örökre száműzzük őket! – tette hozzá. Mindenekelőtt a betegeket, halottakat és családjaikat említette, akik gyakran utolsó búcsút sem tudtak venni szeretteiktől.

Az egyházfő vigaszt és reményt kért azoknak, akiket a fertőzés továbbra is próbára tesz, az időseket és a magányosokat emelve ki. – Sokak számára ez a magány húsvétja, amelyet gyász és számos nehézség között élnek meg, testi fájdalommal éppúgy, mint anyagi gondokkal – mondta a pápa erőt és reményt kérve az orvosoknak és ápolóknak, akik utolsó energiájukkal és nem ritkán életük feláldozásával tesznek tanúvallomást az embertársaik iránti gondoskodásról.

Említette a szintén létszükségletű szolgálatot végző rendfenntartó erőket és a katonákat megjegyezve, több millió ember élete hirtelen megváltozott. Az otthonmaradás elmélkedésre ösztönözhet, megszokott rohanó életünk megfékezésére, valamint a szeretteinkkel való együttlétre, de a járványhelyzet bizonytalanságot, aggodalmat, a munkahely elveszítése miatti félelmet is keltett. A politikai felelősöket arra szólította fel, hogy a polgárok javáért cselekedjenek, minden eszközzel segítsenek a mindenki számára méltó életkörülmények biztosításában, és a hétköznapi élethez való visszatérésben.

A világ és a városok peremére szorult gyengébbekre, hajléktalanokra, menekültekre emlékeztetett, számukra is megfelelő egészségügyi ellátást sürgette. A gyógyszer- és más létszükségletű szállítmányok egyes országokba való eljutását akadályozó nemzetközi szankciók feloldását sürgette, valamint a szegényebb országokat terhelő adósság részleges vagy teljes elengedését kérte. Külön szólt Európához, arra emlékeztetve, hogy a második világháború után a szolidaritás erejével volt képes újjászületni. A pápa úgy vélte, a járvány sorsdöntő kihívás elé állította az Európai Uniót, és ettől nemcsak Európa, hanem az egész világ jövője függ. Azonnali és globális nemzetközi fegyverszünetet sürgetett, fegyverek helyett életmentést.

Azt kérte, a többi vészhelyzet ne merüljön feledésbe a járvány miatt: a hosszú konfliktus leállítását sürgette Szíriában, Jemenben, a feszültség oldását Irakban és Libanonban, a párbeszéd újraindítását a palesztinok és az izraeliek között, a lakosság szenvedésének véget érését Kelet-Ukrajnában, humanitárius segítséget számos ázsiai és afrikai országban, politikai-társadalmi-gazdasági megoldást Venezuelában, védelmet a migránsoknak és menekülteknek Líbiában, valamint Görögország és Törökország határán.

Szóljon hozzá!