ZETApress

hírportál

Határon túli nyitás

Potyók Tamás debreceni festőművész nemrégiben körútjára indított, grandiózus, több mint egy évet, 9 országot és 20 helyszínt felölelő Várak és Erődtemplomok kiállítássorozata a partiumi Hegyközszentimrére érkezik ? tudatta Nagy Tímea, Leonine Marketing Médiaügynökség.

A kezdeményezés fő védnöke Petneházy Attila, az EMMI magyar?magyar kulturális kapcsolatokért felelős miniszteri biztosa. A szentimrei kiállításon részt vesz Bíró Rozália, a román Képviselőház külügyi bizottságának elnöke.

A körút, avagy képzőművészeti zarándoklat első állomását az anyaországban, a hollókői várban szervezték. A nyitány sikere megerősítő visszajelzésként szolgált nemcsak a festő, hanem mindannyiunk számára, hiszen a művészet nyelvén a kimondatlan szavak is nyitott, értő szívekre találtak. Október 12-én lesz a következő nagy nap, ekkor kerül sor a határon túli nyitányra. A jeles alkalomnak a 2018-ban átadott Millenniumi Szent Imre Emlékkápolna ad otthont. Fessük vissza együtt a Kárpát-medencei panorámát!

Potyók Tamás festőművész 1971-ben született Debrecenben. A rajzolás és festészet alapjait a debreceni Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Körben sajátította el. 1990-95-ben a budapesti Képzőművészeti Egyetemen diplomázott, mestere Molnár Sándor. 1995-97-ben ugyanitt a mesterképzőt végezte el. Debrecenben él és alkotok. A Potyók Festőiskola alapító tanára. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének.

Művésztelepek résztvevője Berettyóújfaluban, Mártélyon, Hajdúszoboszlón, Makfalván (Erdély), Gyergyószárhegyen (Erdély), Berekfürdőn, Hajdúböszörményben, Tihanyban, Hortobágyon. Tanulmányutakon járt Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Ausztriában, Svájcban, Olaszországban, Romániában ? Erdélyben, Csehországban, Szlovákiában, Szerbiában. 2017-ben a Római Magyar Akadémia meghívására és vendégeként 15 napot töltött Rómában, tanulmányútként.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=yNiJHhivpik[/youtube]

Egyéni és csoportos kiállításai (1995-2016) főként Debrecenhez és a Hajdúsághoz kötődnek. Lokálpatriótaként visszatérő témája az Alföld motívumvilága. A debreceni Szent László Domonkosrendi Plébánia megbízásából 2019-ben megfestette Szent Domonkos és Szent László király egész alakos szentképét, amelyek a templom szentélyében nyertek elhelyezést a feszület két oldalán.

Nívódíjak, 1993 és 1995: Debrecen ? Őszi Tárlatok, 1996: Debrecen Országos Millecentenáriumi Nyári Tárlat. MAOE-díjak, 1997: Debrecen ? Tavaszi Tárlat ? Nívódíj, 2005: Debrecen ? Tavaszi Tárlat ? Nívódíj, 2010: Debrecen ? Holló László-díj. Jelenleg a Várak és Erődtemplomok című Kárpát-medencei kiállítássorozat képein dolgozik. Sokat utazik, hogy a helyszínen nyert inspirációk alapján szülessenek újjá benne és általa a magyar történelem nemzeti és vallási emlékhelyeit megörökítő ízig-vérig kortárs képzőművészeti alkotások.

Szóljon hozzá!