Hakes a külföldi továbbtanulásért
Egyre több fiatal böngészi a külföldi tanulmányi ösztöndíjakat, a nyári egyetemeket, a továbbtanulási lehetőségeket. Gyorsan nő a népszerűsége a nemzetközi önkéntes programoknak is, amelyben mind több magyar diák vesz részt. Álláshirdetések és állásinterjúk során előnyt élveznek azok a jelentkezők, akik valamilyen nemzetközi tanulmányi- vagy (akár önkéntes) munkatapasztalattal rendelkeznek, mert könnyebben illeszkednek be új környezetbe, toleranciaszintjük magasabb.
A Hakes két évvel ezelőtt alakult nemzetközi szervezet, melynek célja, hogy a kelet-európai fiatalokat segítse színvonalas nemzetközi egyetemekre való bejutásban, illetve nemzetközi tapasztalatok szerzésében. Újdonság, hogy ez évtől a Hakes hazánkban is segíti a magyar fiatalok külföldi felsőoktatási intézményekbe kerülését. Felvételi vizsgát szervez angol és dán felsőoktatási intézményekbe, valamint tanácsot ad a fiataloknak, hogy mely egyetemeket, illetve szakterületeteket választhatják.
Az új uniós országok közt a Hakes olyan jelentős nemzetközi szervezet, amely a magas színvonalú egyetemek nemzetközi kurzusaira szervez felvételi vizsgákat. Emellett a Hakesen keresztül jelentkező diákoknak nem kell olyan nyelvvizsgákra költeniük, mint a TOEFL vagy az IELTS. Így a külföldre jelentkező diákok tekintélyes mennyiségű pénzt takaríthatnak meg.
A Hakes minőségi szolgáltatásaival kilenc országban van jelen. Jelenleg Észtországban, Lettországban, Litvániában, Lengyelországban, Csehországban, Magyarországon, Romániában, Bulgáriában, és Szlovéniában vannak jelen. Ezekben az országokban a Hakes arra törekszik, hogy a lehető legtöbb diákot segítse hozzá a külföldi továbbtanuláshoz. Becsléseik szerinte idén több mint 500 kelet-európai fiatal jelentkezik majd a Hakeson keresztül angol és dán egyetemekre.
A Hakes magyarországi képviselője szerint a magas színvonalú gyakorlati képzést is biztosító északi egyetemeken jelentős szakmai tapasztalatra és ismeretségekre lehet szert tenni. Legalább ennyire fontos az is, hogy a külföldön tanuló diákok olyan élettapasztalattal gazdagodnak, amely későbbi életüket jelentősen befolyásolja ? pozitív irányba.
Sokat fektettünk az innovatív e-megoldásokba, mely alatt Internet alapút értjük, ami által a jelentkező időt takarít meg az űrlap kitöltésekor, és nagyban leegyszerűsödik a jelentkezési procedúra is ? mondja Aro, a Hakes alapító atyja. Ezennel a Hakes meghívja a magyar diákokat, hogy gondolkozzanak el a külföldön való továbbtanuláson. ? Felbecsülhetetlen élettapasztalat, különösen az oktatás utáni hazatéréskor ? emeli ki Aro.
A jelentkezési lapokat ? hála a gyors, innovatív megoldásnak ? honlapjukon lehet kitölteni. A jelentkezési határidő alig pár hét, március 25-e.