ZETApress

hírportál

A PTE ÁOK Egerben

A Jövő Kórháza KiállításA Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szimulációs Oktatási Központja, Műveleti Medicina Tanszéke, illetve 3D Nyomtatási és Vizualizációs Központja idén első alkalommal képviseltette magát a Magyar Kórházszövetség XXXI. Kongresszusán – tudatták sajtósaik.

A Jövő Kórháza téma köré szervezte idén a Magyar Kórházszövetség szokásos éves közgyűlését, amelyet április 10-12-e között rendeztek meg Egerben. A kiállításon részt vett cégek és egészségügyi szolgáltatók bemutathatták azokat a kor technológiai kihívásainak maximálisan eleget tevő, jövőbe mutató megoldásaikat, melyek hozzájárulhatnak a hazai egészségügy színvonalának növeléséhez.

Az eseményen az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) Skill laborok fejlesztése (EFOP-4.2.2-16-2017-00001) elnevezésű projekt szakmai vezetésével közösen állítottak ki az egyetemi intézmények képviselői. Az ÁEEK és Pécsi Tudományegyetem munkatársai az érdeklődők számára tájékoztatást adtak a projekt szakmai célkitűzéseiről, jelenlegi státuszukról és jövőbeni terveikről, emellett szakmai egyeztetést tartottak a közös konzorciumban megvalósuló, országos programról.

A Kongresszus egyik legizgalmasabb programpontján, a Jövő Kórháza Kiállításon az egyetem szakértőinek aktív közreműködésével mutatták be a 3D nyomtatási technológiát és az alsó végtagi humán exoskeletonokat, melyek a rehabilitációs robotika legújabb vívmányai. A PTE részvételének fontos célja volt a piaci, céges kapcsolatok erősítése is, melyben konkrét együttműködési program előkészítése indult meg a Speeding Kft-vel és a CAE Healthcare Hungary Kft-vel, emellett számos kiállító cég érdeklődött a pécsi egyetemen zajló kutatás-fejlesztési portfólióról.

Szóljon hozzá!