ZETApress

hírportál

KézenFogva Ferencvárosban

Játékos programokkal hozta közelebb az egészséges tanulókat fogyatékos társaikhoz a KézenFogva Alapítvány, amely háromszáz diák számára szervezte meg a különleges, érzékenyítő rendezvényét. A gyerekek egyedi játékok segítségével ismerhették meg, hogyan élik mindennapjaikat fogyatékos társaik.

A KézenFogva Alapítvány 1993 óta dolgozik elkötelezetten a fogyatékos emberek életminőségének és társadalmi elfogadásuknak a javításán. Közvélemény formáló programjaik éve óta sikeresen zajlanak, már több mint 130 helyszínre látogattak el. A sportos élménynap egy olyan érzékenyítő program, amely az általános iskolás fiatalokat ismerteti meg a fogyatékos emberek, és ennek kapcsán az általuk űzött sportok világával. A gyerekek különböző állomásokon ismerkedhettek meg a fogyatékos emberek világával és sportfeladatokkal a Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnáziumban ? tudatta Sárréti Anita PR menedzser.

Kerekesszékes akadálypályán gyorsasági verseny keretein belül a tanulóknak egy kijelölt pályán kellett végigmenniük a kerekesszékkel, ahol mérték az idejüket. A vak pingpongot is kipróbálhatták: egy speciális pingpongasztalon kellett a hangot adó labdát a másik kapujába juttatni. Az ülőröplabda is nagy siker volt a gyermekek számára. Ez a játék megegyezik a hagyományos röplabdával, azzal az eltéréssel, hogy a gyerekek a földön ülnek, és így kell átpasszolniuk a másik térfelére a labdát, vigyázva arra, hogy a saját térfelükre ne essen le. A paratenisz segítségével kipróbálhatták, milyen is kerekesszékben ülve teniszezni.

A kerekesszékes darts és a kerekesszékes zumba is más mint az eddig megszokott. Ebben a játékban is örömmel vettek részt a kicsik és nagyok is. A jelnyelvi állomáson pedig megtanulhattak néhány jelnyelvi jelet, és előre készülhettek a közös éneklésre is. A kerekesszékes boccia újdonsága is tetszett a diákoknak, kipróbálhatták, milyen is az a speciális segédeszköz, amely a sérült embereknek nyújt segítséget ennek a remek sportnak gyakorlásában.

Segítő kutyákkal is találkozhattak, és egy kis ízelítőt kaptak, hogy miben tudnak segíteni sérült embertársainknak. A program zárásaként pedig egy közös éneklésre hívták a diákokat, ahol a dalt nemcsak elénekelték, hanem közösen jelelték is. A játékokat a KézenFogva Alapítvány munkatársai, önkéntesei vezették. ? Ma minden 20. ember valamilyen fogyatékossággal él. Ez lehetőséget ad 19 embernek, hogy elfogadást, megértést, együttműködést tanuljon. A KézenFogva Alapítvány ilyen lehetőségek megteremtésén dolgozik ? árulta el Pordán Ákos, az Alapítvány ügyvezetője, hogy miért olyan fontos az érzékenyítés.

Szóljon hozzá!