ZETApress

hírportál

Kor, kór nélkül

MPT XXII. Vándorgyűlés GyőrHolnaptól január 26-án szombatig Győrben rendezi a Magyar Pszichiátriai Társaság Mentális egészség az idős korban című XXII. Vándorgyűlését. A kongresszusra, az eddigi évekhez hasonlóan közel 1200 résztvevőt várnak. A konferencián jeles magyar előadók mellett neves külföldi szakembereket is találunk ? tudtuk meg délelőtt a Hűvösvölgyi úti sajtótájékoztatón.

A sajtóesemény résztvevői: dr. Molnár Károly, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke; dr. Balázs Judit, az MPT leendő elnöke; dr. Purebl György, az MPT előző elnöke és Kocsis Judit, a Hegyvidéki Önkormányzat Alzheimer Café vezetője voltak. Az Alzheimer Café a Hegyvidéki Kulturális Szalonban, a Törpe utca 2-ben minden hónap első szerdáján 16 órától várja az érintetteket.

Az idei konferencia vezető témája az időskor mentális egészsége. A modern társadalmakban az idősek aránya a népességen belül folyamatosan nő. Az öregedési folyamat kezelésében minden tudományterületnek hozzá kell tennie a maga megoldásait. A különböző, már kezelésre szoruló pszichiátriai zavarokban szenvedők egy adott évben, a lakosság mintegy 10%-át teszik ki. A 2016. április 20-24-ei budapesti Alzheimer-világkongresszusról idekattintva olvashatunk.

A depresszió, a demencia és a szenvedélybetegségek jelentik a legnagyobb betegségterhet. A tartós munkaképesség csökkenés több mint 20%-át a világszerte a mentális betegségek adják. A testi betegségben szenvedők gyógyulási és túlélési esélyei jelentősen csökkennek, ha pszichés zavarral társul betegségük. Szintén hazai és nemzetközi adatok bizonyítják, hogy a pszichiátriai zavartól szenvedők halálozási arány 2-3 szoros a lakossághoz képest, mert körükben sokkal gyakoribb és sokkal gyorsabb lefolyású számos gyakori és veszélyes betegség. Mindez azt jelenti, mint ahogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is megfogalmazta, hogy nincs testi egészség lelki egészség nélkül!

Az egészséges idős-korhoz az egészséges megelőző életciklusok vezetnek, így a kongresszus tematikájában lefedi a pszichés betegségek gyógyításának minden területét. A korszerű pszichiátriai ellátás ? az orvostudomány egyéb ágaihoz hasonlóan ? csak modern orvosi környezetben, a társszakmákkal szoros együttműködésben, szigorú minimumfeltételek betartásával tud csak színvonalasan működni. Az utóbbi években nyilvánvalóvá váltak a pszichiátriai ellátó rendszer gondjai, sok helyen elavult az infrastrukturális háttér, jelentős a szakemberhiány, az ellátás finanszírozási nehézségei.

Fontosnak tartjuk azokat a fejlesztéseket, amelyek pályázati forrásokból az elmúlt években megtörténtek, illetve a következő években megvalósulnak, bízva abban, hogy ágazatunk támogatási reformjának kezdeti lépéseit jelentik. Azonban most kénytelenek vagyunk hangsúlyozni a pszichiátriai ellátás súlyos humán erőforrás helyzetét és az ellátó kapacitások további csökkentését, melyet aggodalommal követ az MPT és ezt ez alkalommal is megfogalmazza. Örülünk, hogy a készülő nép-egészségügyi program prioritásai közé a pszichiátria is bekerült, így elkészülhetett a mentális zavarok ellátásának nemzeti stratégiája. A program megvalósításához a MPT felajánlja szakmai segítségét! ? hangzott el délelőtt az MPT Székházában.

Megtudtuk még, hogy a Lehel utcai OPNI-ban rövidesen egy új, különleges biztonsági fokozattal ellátott osztály létesül. Kérdésemre Molnár elnök úr elmondta, hogy ez nem az IMEI szerepét fogja átvenni, a bírósági ítélettel beutalt kényszer-gyógykezelteket továbbra is a kőbányai börtönkomplexumban fogják őrizni, míg a Nyírő Gyula Kórházban az önmagukra és másokra különösen veszélyes betegek gyógyítása és izolálása történik majd.

Szóljon hozzá!