ZETApress

hírportál

Egy nap a rák ellen

Dr. Bánhegyi Róbert1990 óta az egészségért: 25 éve egy nap a rák ellen. Minden év április 10-én, dr. Dollinger Gyula születésnapján tartják a Nemzeti Rákellenes Napot. A Magyar Rákellenes Liga idén 25. éve szervezi meg az eseményt, ahol átadták Az év onkológusa-pályázat nyertesének díját is ? tudtuk meg az OKISZ Inkubátorházban Rozványi Balázs ligaelnöktől.

Magyarországon 1993 óta minden év április 10-én tartják a Nemzeti Rákellenes Napot. Az esemény kezdeményezője és szervezője a Magyar Rákellenes Liga, az időpont kiválasztásának oka pedig, hogy e napon született dr. Dollinger Gyula sebész, ortopéd szakorvos, egyetemi tanár, aki 1902-ben megalakította az Országos Rákbizottságot, így a magyar rákkutatás úttörőjének számít.

Idén 25 éves a Nemzeti Rákellenes Nap, az idei évi esemény fókuszában az Országos Onkológiai Intézet elmúlt 25 éve áll, az esemény fővédnöke prof. dr. Kásler Miklós egyetemi tanár, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató-főorvosa. Ennek megfelelően a Liga elnökének rövid köszöntőjét követően a főigazgató úr összefoglalta az Országos Onkológiai Intézet 25 évét.

Ezt követően került sor Az év onkológusa ? az én orvosom-pályázat nyertesének kihirdetésére. A pályázat során a betegek rövid elbeszélés formájában küldhetik be betegségük történetét és orvosuk példaértékű, áldozatos munkáját. A győztesnek járó Dollinger emlékérem a pályázatra beérkezett művek közül a legtöbb szavazatot kapott orvosnak jut. Az emlékérmet először 2009-ben adta át a Magyar Rákellenes Liga és eddig 13 orvos kapta meg. A 2018-as Az év onkológusa ? az én orvosom-pályázat nyertese dr. Bánhegyi Róbert, a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházának Onkológiai Centrum vezető-helyettese, így ő kapta meg a Szöllőssy Enikő szobrászművész készítette emlékérmet.

Ezután dr. Orsós Zsuzsanna egyetemi adjunktus azt boncolgatta, hogy a mi áil a magyarországi cigány lakosság korai halálozása mögött, illetve hogy a születéskor várható rövidebb élettartam (átlagos 8 évvel alacsonyabb, mint a teljes magyar lakosságé) mögött lehet-e genetikai érzékenység, vagy inkább a környezeti tényezők a felelősek a daganatok kialakulásáért.

Dr. Virág József PhD onkológus a szervezett nép-egészségügyi vastagbélszűrés megvalósításáról beszélt. Nagy szükség van a szervezett szűrés bevezetésére mivel Európában az első, a világban pedig a negyedik helyen állunk a vastagbélrákra visszavezethető halálozásban.

Dr. Szőts Gábor egyetemi oktató, a Magyar Sporttudományi Társaság főtitkára előadásában bemutatta, hogy objektív bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy megfelelő fizikai aktivitással, mozgással számos népbetegség (például a kóros elhízás, a kettes típusú cukorbetegség, a depresszió, a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek, mozgásszervi betegségek, krónikus tüdőbetegségek) megelőzhető, vagy ha már kialakult, akkor javítható a beteg állapota. Elhangzott az is hogy az elmúlt huszonöt-harminc év vizsgálatai alapján kiderült, hogy bizonyos daganatos betegségek is megelőzhetők, illetve kezelhetők a rendszeres fizikai aktivitással, a mozgással.

Nem véletlen tehát, hogy a Magyar Rákellenes Liga 2018-ra meghirdette a Mozgás Évét annak érdekében, hogy minél több embert mozgásra bírjon. Az Örökmozgók kilométergyűjtő programjuk keretében arra bátorítanak mindenkit, hogy gyalogoljon, biciklizzen, ússzon, ki-ki saját képességei és lehetőségei szerint, egyénileg, vagy közösségben. Ha valaki tanácstalan vagy társaságra vágyik, forduljon bátran a Magyar Rákellenes Ligához: minden alapszervezetük szervez ilyen programokat idén.

Végezetül dr. Ignácz Magdolna mesélt saját példájáról. Bár sokkolta a mellrák megállapítása, de mégis, egy évvel a diagnózis után, 66 évesen lefutotta élete első félmaratonját, amit azóta többször újra teljesített. Hitt benne, hogy meggyógyul és úgy érezte, hogy a futás valami hihetetlen erőt ad. A sportot azóta sem hagyta el és ma már a Budapesti Sportiroda (BSI) futónagykövetként (is) igyekszik motiválni az érintetteket. E hét végén 33. alkalommal rajtol a Telekom Vivicittá Városvédő Futás a Margitszigeten, ahol újra rajthoz állhat.

Szóljon hozzá!