ZETApress

hírportál

Karácsony az Aranytízben

A Magyar Rákellenes Liga hagyományos karácsonyi ünnepségét tartotta az Aranytíz Kultúrházban. Eddigi elnök-asszonyuk itt jelentette be távozását, s egyben bemutatkozott a Rákliga új elnöke is.

Szervezésükben 2007. áprilisban alakult meg a HER2 klub az emlőrákos betegek részére. A klub létrehozásának célja az volt, hogy az emlőrákos betegek hiteles tájékoztatást kapjanak, lehetőségük legyen egy olyan fórumra, ahol a betegeknek alkalmuk nyílik kérdéseik közvetlen megfogalmazására.

A klub küldetése, hogy összefogja az azonos élethelyzetű betegeket, akiknek kötetlen körülmények között van lehetőségük kérdéseik, kételyeik, félelmeik megfogalmazására. A klub keretében a betegeknek alkalmuk nyílik betegtársaik megismerésére, tapasztalataik megosztására, egymás segítésére és érzelmi támogatására, ami szintén segítséget jelent a betegség leküzdésben. A hiteles tájékoztatás érdekében a klubtalálkozókon neves hazai orvosok és szakemberek vesznek részt, akik az emlőrák típusairól, a gyógyítás lehetséges módjairól és a legmodernebb terápiáról beszélgetnek a résztvevőkkel.

Miért éppen HER2 klub?

A statisztikák szerint napjainkban minden tizedik nő személyesen is megtapasztalja az emlőrákot, közülük pedig minden ötödik az emlőrák egy nagyon agresszív típusában, a HER2-pozitív emlőrákban szenved. A HER2 fehérje az egészséges sejtek szabályozási folyamatában is fontos szerepet tölt be, de túltermelődése esetén a sejt gyorsabban nő, agresszívebb sejtosztódás alakul ki és a rákos sejtek burjánzásához vezethet.

Ma már elérhető Magyarországon az a biológiai terápia, amely a szervezet természetes immunrendszerét befolyásolva célzottan teszi lehetővé a daganatos sejtek támadását. Az emlőműtétet követően kemoterápiával kombinálva a daganat kiújulásának esélyét a felére csökkenti.

Amennyiben a daganat nem mutat HER2-pozitivitást, ma már akkor is van mód korszerű célzott biológiai terápiát választani. Az új terápiás lehetőség hátterében az áll, hogy a daganat fejlődéséhez, annak bizonyos mérete felett (ez általában 1-2 mm-es nagyságot jelent) szükség van saját vérellátásra. Az önálló érellátás nemcsak a daganat táplálásában játszik szerepet, hanem egyúttal lehetőséget teremt a daganat számára a véráram útján távoli áttétek (metasztázisok) képzésére is. A vérellátás gátlásával megakadályozhatjuk a daganat tápanyag és oxigén ellátását, ami a daganat elsorvadásához vagy a továbbterjedés lassulásához vezet.

További előnyös hatásként a daganatban megmaradó erek már szabályos szerkezetűvé válnak, lehetővé téve a kemoterápiás szerek daganatba történő eljuttatását. Ezt egy speciális, célzottan az érképződésre ható kezeléssel érhetjük el, mely elsősorban a HER2-negatív áttétes emlőrákban szenvedő betegek számára jelent előrelépést, akiknél korábban nem volt mód célzott biológiai terápia alkalmazására. Ezen betegeknél a daganat érellátását gátló gyógyszeres kombináció tudja a mai ismereteink szerint leghosszabb betegségmentes időszakot biztosítani.

A klub háziasszonyául a Liga eddigi elnökasszonya, Dr. Vasváry Artúrné a 2007-ben alakuló ülésen Kovács Zsuzsát kérte fel, aki maga is átesett ezen a betegségen. Zsuzsa a megalakulás óta minden klubrendezvényen jelen van, hivatásának érzi betegtársainak segítését. A rendezvény mottója: Mert hiszem, hogy van holnap! Ez egyben honlapjuk neve is.

Elnöki bemutatkozás

A Magyar Rákellenes Liga vezetőségválasztó közgyűlése szeptember 19-én engem választott új elnökévé. Nyugdíjas egyetemi tanár vagyok, professor emeritusi címmel, ami azt jelenti, hogy az egyetemmel nem szakítottam, gyermekorvosi, társadalom-orvosi és közegészségügyi gyakorlattal rendelkezem ? mondta el prof. Dr. Simon Tamás.

A rákbetegséggel kapcsolatban a tevékenységem főleg a megelőzés területén bontakozott ki. A hazai iskolai rákellenes oktatás megalapítója voltam, és a Nemzetközi Rákellenes Unió A rákkal megküzdők programja által szervezett Rákellenes oktatás az iskolákban és a közösségekben szakbizottságának egyetlen kontinentális európai tagja voltam a ?90-es években.

Mindig azt hirdettem, hogy egy betegség gyógyításában akkor érünk el sikereket, ha az orvosi kezelés mellett aktív közreműködőnek megnyerjük magukat a betegeket is. Magyarán: nélküled nem megy! Csak akkor tudunk meggyógyulni, ha mi is részt veszünk a gyógyításban. Ezt a részvételt szolgálja a HER2 klub, a HER2 magazin, melyek működésében a Magyar Rákellenes Liga aktív szerepet vállal.

Eddigi elnökünk, Dr. Vasváry Artúrné hihetetlenül sokat tett a betegek érdekében és a betegek együttműködéséért. Az ő örökébe lépve azt tudom ígérni, hogy a Magyar Rákellenes Liga a továbbiakban is azon lesz, hogy megtaláljon minden módszert a betegség elkerülésére, korai felismerésére és gyógyításának segítésére.

Akár a klub, akár a magazin azt szolgálják, hogy megmutassák minden érintettnek: nem vagy egyedül. Egy betegséggel megküzdeni egyedül nehéz, együtt könnyebb. Ha akár a klubfoglalkozásokon, akár a magazinban arról kapunk információkat, hogy mások hogyan csinálják, hogy a közösen jelentkező problémák megoldására ki milyen gyakorlatot alakít ki, az megkönnyíti a betegséggel együttélést illetve a betegséggel megküzdést. Ezt kívánom személy szerint én is szolgálni, mint a Liga új elnöke, és minden érintett olvasónak sikeres megküzdést és gyógyulást kívánok! ? fejezte be mondandóját Simon professzor.

Szóljon hozzá!