ZETApress

hírportál

WIWE a szívhalál ellen

WIWE a megelőzésértVasárnap délután Kelebián elhunyt Eckert Tibor bácsalmási kézilabdázó. A 29 éves játékos az 1. félidő közepén lett rosszul, de életét már nem sikerült megmenteni. Most a WIWE ötven készüléket felajánlott ingyenesen sportegyesületeknek a hirtelen szívmegállás és szívproblémák kockázatának szűrésére. Első jelentkezőjük az Egri ZF vízilabdaklub volt, remélem sokan követik!

A készüléket tavaly november 23-án magam is kipróbálhattam az MTA Székház Krúdy-termében tartott sajtóbemutatón, melyről idekattintva olvashattunk. Néhány hete családtagjaimmal együtt magam is használom. Kezelése egyszerű, egy percig tart a mérés, melyet rögvest kiértékel. Szerencsére eddig minden tünetünk negatív volt, de jóleső érzéssel tölt el a tudat, hogy időben kiszűrhető a baj, s megelőzhető a tragédia. A készülékkel összekötött okos-telefon a kóros értékeinket időben átküldené háziorvosunknak, aki aztán személyre szabottan megkezdhetné gyógyításunkat.

Ferencvárosi lakásunk közelében egy Üllői úti háziorvosi rendelőbe járunk, ahol évek óta fejlett az informatika. A rendelésekre az Erodium Orvosi Betegirányító Rendszeren otthonról lehet időpontot kérni, a labor-, rtg- és egyéb leleteinket a Mester utcai Rendelőintézetből e-mailen kapják, s nekünk is így továbbítják, ha kérjük. Persze ez nem helyettesíti, csak csökkenti a személyes orvos-beteg kapcsolatot, melyre ezután is szükség van! Egykori kivonuló mentő-szakápolóként a WIWE készüléket mindenkinek ajánlom, mert ennyit igazán megtehetünk saját biztonságunkért!

Néhány hete beszámoltunk a szeptember 24-ei millenárisi rendezvényükről. A Szív Napja kapcsán a megelőzéshez és az egészségmegőrzéshez szeptember 30-ig 25% kedvezménnyel, 89.900 forintért ajánlották akkor a WIWE készülékeket, s akciójukat később a nagy sikerre való tekintettel október 9-éig meghosszabbítottak. Október 19-én csütörtöktől november 6-án hétfőig a Stroke Világnapja promóciójuk és kampányuk részeként az ár ismét a Szívünk Napján ajánlott kedvezményes ár lesz. Webshopjukban és partnereiknél továbbra is 2 év jótállással és 14 napos visszafizetési garanciával kínálják, hogy ne kelljen a mentőket riasztanunk!

Szóljon hozzá!