ZETApress

hírportál

Egy haldokló üzenete

Elfekvő osztályonEgyre több rosszat hallunk az egészségügyről, az orvos- és nővérhiányról, a gépiesen dolgozó személyzetről. Különösen az idős, beteg emberek aggódhatnak, lesz-e aki az ágyuk szélére ül a kórházban vagy az idősek otthonában? Megfogja-e a kezüket valaki, vagy csak a munka tárgyának tekintik őket?

2010. november 1-jén egy idő asszony soraival emlékeztünk az elmúlásra, most meg egy idős férfi levelét találtuk a világhálón. Gondolkozzunk el soraikon amíg nem késő, mert mi is kerülhetünk hasonló helyzetbe, ha megéljük!

Voltunk, mint Ti – lesztek, mint mi…

Kinek gondoltok, amikor rám néztek?
Mit láttok? Kit láttok, nővérek?
Egy fura öreget, nem annyira bölcset,
Mit lát, mit csinál – ő nem is tudja már.
Elejti a falatot. Ha hangosan szóltok,
Hogy Próbálja meg! – választ sem kaptok.
Hogy ti ott vagytok, mintha neki fel se tűnne,
Eltűnik mindig a zoknija, cipője…
Kényetekre-kedvetekre átadja önmagát,
Fürdetés, etetés tölti ki a napját.
Ezt gondoljátok? És ezt látjátok?
Szemetek nyissátok: hisz ez nem én vagyok!
Megmondom, ki vagyok: ki csendben meghúzódva
Megteszem, eszem is, mint a nővér mondja…
Apámnak, anyámnak kicsi fiacskája,
Szerető fészkében egyik fiókája.
Szárnyra kelő kamasz, jövő álmodója,
Szerelmes társának boldog bevárója.
Húszéves vőlegény: szívem nagyot ugrik
Esküm emlékére, mit tartanom illik.
Huszonöt évemmel, magam is apaként
Őrzöm kicsinyeim boldog otthon keblén.
Harmincéves férfi: ó de gyorsan nőnek!
Téphetetlen szálak minket összefűznek.
Negyven lettem: kirepültek, üres már a fészek,
De marad a párom, így nem hullanak könnyek.
Ötven éves lábaimnál kisbabák játszódnak,
Nagyszülők lettünk már, unokáink vannak.
Majd sötétség jő rám: feleségem meghalt.
Jövőm eddig fény volt, mit most a rém felfalt.
Gyermekeim most már nélkülem megállnak.
Múlt szeretet jár át, évek, mik elszálltak.
Most már öreg vagyok. Kemény a természet.
Az idős ember vicces. Vicc csak az enyészet.
A test, a kellem, erő széthullik, elillan.
Kő maradt, ahol rég mondták: a szívem van.
Ám az éltes testben ott belül fiatal
Vagyok még. Tépett szívem duzzad:
A múlt sok örömet és fájdalmat visszaad.
Újraélem szerelmünket, hosszú életünket,
Túlságosan gyorsan elszállt éveinket.
Elfogadom szépen, hogy minden elmúlik.
Nyisd hát ki a szemed, láss túl azon, mi vén:
Nézz csak meg közelről: hát ez vagyok én!!!

1 hozzászólás

  1. Nagyon szíven talált ez a cikk. A versnek minden szava igaz, az érzékeny lélek minden rezdülése. A szív, a gondolat nem öregszik, csak a test. Köszönöm!

Szóljon hozzá!