ZETApress

hírportál

Lilly maratonja

Festőműhellyé alakult át tegnap délután az Andrássy úti KOGArt Ház első emelete, hogy 24 órára helyet adjon a második Lilly festőmaratonnak. Az Ecsettel a rák ellen című nemzetközi pályázatot 2004-ben az Eli Lilly and Company hívta életre. A magyarországi lebonyolítást a Magyar Rákellenes Liga és a Lilly Hungária Kft. vállalta magára.

Péntek délután két órára 55 festőhelyet alakítottak ki a jókora kiállító teremben. Kellett is ennyi festőállvány és asztal, mert előzetesen több mint százan jelentkeztek. A ma délutáni záróráig másfélszáz alkotó mintegy kétszáz művet készített. Voltak köztük festőtanoncok, betegszervezeti képviselők, gyógyult betegek és gyógyítóik, előadó művészek és újságírók egyaránt. Mindenki jöhetett, aki a betegeken segíteni akart. Pécsi Ildikó a megnyitón ragadott mikrofont egy József Attila vers tolmácsolásával, míg két színész kollégája közül Balogh Edina szombaton, Hegedűs D. Géza vasárnap ragadott ecsetet.

Mint Nagy Ákos, a rendezvény sajtófőnöke kérdésünkre elmondta, a képekből szeptemberben a mostani helyszínen, vagy az Országos Onkológiai Intézetben kiállítást rendeznek, majd a képeket novemberben elárverezik. A két évvel ezelőtti jótékonysági árverésen 35 kép kelt el mintegy 250 ezer forint értékben, melyet a rák ellenes küzdelemre fordítottak. Most ennél jóval többre számítanak. Sokkal több kép készült, s a színvonal is magasabb. Miért ne lehetne több a bevétel is?

Remény és gyógyulás

A rákellenes liga a helyszínen szórólapokkal is fel kívánta hívni a figyelmet a halálos kórra. Találtunk anyagot az emlő önvizsgálatáról, a tüdőrák kialakulási kockázatának csökkentéséről és az életmód szerepéről a rák kialakulásában. S hogy miért épp e két rossz indulatú daganatfajta megelőzéséről olvashattunk? Mert hazánkban ez a kettő a legelterjedtebb, és legnagyobb arányú halálok. Tüdőrákban évente közel nyolcezer ember hal meg nálunk, mely az összes rákos halálozás egynegyede. A magas halálozási ráta a szűrés és korai felismerés hiányából fakad, pedig ez a leginkább megelőzhető betegség. A megbetegedettek 85 százaléka az aktív, s csak öt százaléka a passzív dohányosok köréből származik. Emlőráknál a hazai halálozási arány az európainak több mint másfélszerese. Tavaly hatezernél is több új beteget regisztráltak s közülük 2234 nő elhunyt.

A festőmaratón munkáját zsűrizik. Az egyes kategóriák győztesei ötszáz-ötszáz, a nemzetközi kiállítás legjobbjai tízezer, illetve ötezer eurós pénzjutalomban részesülnek, melyet egy szabadon választott rákellenes szervezetnek ajánlanak fel jótékonysági célra. A három nemzetközi győztes meghívást kap Londonba a pályázat eredményeit bemutató nagyszabású sajtóeseményre is.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Újabb siker a Liliom jegyében
  2. ZETApress » Vándorkiállításon a Lilly festőmaraton legjobbjai

Szóljon hozzá!