ZETApress

hírportál

Vírusölés sugarakkal

RovarokA FAO készen áll a nemzetközi beavatkozásra a Zika-vírus ellen. A Szervezet főigazgatója a nemzetközi összefogást részeként az emberi biztonság és az élelmezési láncok védelmét tartja elsődlegesnek. Az ENSZ égisze alatt, élén az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), elkezdődött a koordinált válasz előkészítése a Zika-vírus kapcsán érintett országok kitettségének csökkentésére és a továbbterjedés megállítására.

? A FAO rendelkezésre bocsátja erőforrásait és tudását ennek az egyre súlyosbodó vészhelyzetnek a kezeléséhez ? mondta José Graziano da Silva, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatója. ? A Zika-vírus az emberre jellemzően az Aedes szúnyog csípése révén terjed. Ezért a lépéseket kell tennünk, hogy megfékezzük az érintett területeken fellelhető szúnyogpopulációk további növekedését. A FAO, mint az állategészségügyért és növényvédelemért felelős ENSZ szervezet, támogatást nyújthat a emberi és környezeti szempontokat is figyelembe vevő, de mégis célzott intézkedésekhez ? hangsúlyozta.

? Valószínű, hogy a közeljövőben ugrásszerűen megnő a rovarirtók használata a vizes élőhelyek közelében. Miközben a pangó vizek, vagyis a Zika-vírust is terjesztő szúnyogok szaporodási helyének megszüntetése egy hatásosabb és egyszerűbb megoldást jelentene. Az ott élőknek figyelmébe kell ajánlani, hogy rendszeresen ürítsék és megfelelően tisztítsák a haszonállatok ivóedényeit. Ha mégis elkerülhetetlen a növényvédő szerek használata, a FAO fontosnak tartja, hogy az emberi egészséget és az élelmiszereinket ne veszélyeztessük ezzel. A WHO-val együttműködésben ajánlásokat dolgoztunk ki a növényvédő szerek megfelelő alkalmazásáról.

Segíthet a korai előrejelzés és az időbeni felkészülés, mint történt a Rift-völgyi láz esetében, egy fertőzés, amit szúnyogok terjesztenek Afrikában. Többek között az időjárási minták nyomon követése révén, a FAO képes lehet elemezni az Aedes szúnyogok mozgását és akár előre is jelezni előfordulási helyüket. De a növényvédő szerek csak egy, de nem az egyetlen megoldást jelenthetik a Zika-vírus terjedésének megállításához.

Egy lehetséges hosszabb távú megoldást a Steril Rovar Technológia (SIT) jelentheti, amit a FAO a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel (IAEA) közös egysége fejlesztett ki. Ez lényegében egy születésszabályozó módszer: ionizáló sugárzással sterilizálnak nagy mennyiségben tenyésztett kártevő rovarokat, ilyen a gyümölcslégy vagy a Cece légy, amelyeket aztán a kártevők által fertőzött területen engednek ki. Sikeres kísérletek történtek már a betegségeket terjesztő szúnyogok ellen (pl. a Zika, a Chikungunya- vagy a Dengue-láz hordozói), és jelenleg is folynak ilyen, jó eredményekkel kecsegtető programok. A FAO szakemberei, akik a helyszínen, a helyi közösségekkel és emberekkel együtt dolgoznak már évek, évtizedek óta, jelenthetik a kapcsot a megfelelő egészségügyi és biztonsági intézkedések eljuttatásában. Fennáll a veszély, hogy az áldozatok száma a helyzet fokozódásával jelentősen nő, épp ezért össze kell fognunk, hogy a helyzetet ellenőrzésünk alá vonjuk! ? mondta a főigazgató.

Szóljon hozzá!