ZETApress

hírportál

Együtt tehetünk a rák ellen!

Legyen mindenki számára elérhető az innovatív és minőségi onkológiai ellátás! (A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen ? idén a Nemzetközi Rákellenes Unió (UICC) ajánlása alapján ezt a szlogent választotta a Magyar Rákellenes Liga jelmondatául a február 4-i Rákellenes Világnapra.

Az ebből az alkalomból szervezett esemény egyik fő mondanivalója a megelőzés jelentősége mellett az volt, hogy legyen mindenki számára elérhető az innovatív és minőségi onkológiai ellátás, melynek köszönhetően soha nem látott túlélési eredmények érhető már el egyes ráktípusok kezelésében. A Nemzetközi Rákellenes Unió minden évben ajánlást ad arra, hogy mi legyen a Rákellenes Világnap témája. Idén ennek megfelelően a Magyar Rákellenes Liga által szervezett esemény az (A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen-szlogen köré épült. A rendezvény résztvevői is ennek jegyében ismertették, hogy milyen tennivalóik vannak az orvosoknak, a betegeknek, illetve az egész társadalomnak. A mai rendezvényen több előadást követően kerekasztal beszélgetést szerveztek, melynek keretében elismert szakemberek és a Magyar Rákellenes Liga elnökségének tagjai fejtették ki véleményüket a témában.

A résztvevők kiemelték a megelőzés fontosságát, amire az UICC is felhívta a figyelmet az erre az évre kiadott ajánlásaiban. Emellett rendkívül fontos, hogy a rák ne legyen tabutéma, és az egészségügyi szakma, valamint a civil szervezetek erőfeszítéseket tegyenek annak érdekében, hogy eloszlassák a betegséggel kapcsolatos mítoszokat, tévhiteket.

A Magyar Rákellenes Liga által szervezett esemény egyik fő mondanivalója az volt, hogy az új, innovatív terápiáknak köszönhetően soha nem látott túlélési eredményeket láthatunk egyes ráktípusok kezelésében, emellett pedig a betegek életminősége is tapasztalhatóan javul. Kulcsfontosságú tehát, hogy mindenki számára hozzáférhetővé váljon a minőségi onkológiai ellátás, emellett közös érdek, hogy a már sikeresen törzskönyvezett, hatékony gyógyszeres terápiák minél hamarabb elérhetőek legyenek a rászorulók részére. Ahogyan arra az idei Rákellenes Világnap szlogenje is utal, annak érdekében, hogy a hazai és nemzetközi szakemberek által megfogalmazott ajánlások és célkitűzése megvalósulhassanak, széleskörű összefogásra van szükség a kormány, a civil társadalom és a magánszféra bevonásával.

? Amikor valaki szembesül azzal, hogy a szervezetében rák van, az első érzés leggyakrabban a tehetetlen, szorongató félelem. Az orvos elmondja a diagnózist, a tüneteket, gyakran az életkilátásokat is, azonban ezután jönnek a nagy kérdések. Hogyan tovább? Kihez fordulhatok? Ekkor jön el az olyan szervezetek ideje, mint a Liga, ahol megértően fogadják, baráti hangulatú beszélgetések során segítik feldolgozni a történteket, ahol valóban mindent meg lehet kérdezni ? hangsúlyozta dr. Demeter Jolán, a Magyar Rákellenes Liga elnöke.

Az eseményen átadták a tavaly meghirdetett Én és a rák című kreatív pályázat elismeréseit is. A felhívásra a rákot már sikeresen legyőzők, illetve a betegséggel jelenleg is küzdők jelentkezhettek, akik prózai műveket, verseket, fotókat, rajzokat, festményeket, illetve egyéb kreatív alkotásokat nevezhettek. Közel 80 alkotás érkezett a pályázatra, a zsűri döntése értelmében öt kategóriában születtek eredmények.

Győztesek, próza: I. Angyalkönny ? Pricsákné Szekrényesi Judit; II. Luca/életfogytiglanra ítélve ? Németh Károly; III. Útközben/Gyújts éjszakánkba fényt ? Novák Nóra. Mellrákfórum különdíj (Földvári Barbara ajánlotta fel): Nekem még feladatom van ebben az életben ? Ács Ibolya. Vers: I. Küzdeni kell ? haikuk/Nem hívtalak ? Mészáros Ildikó; II. Szilvalekvár ? Szarvas Zoltánné; III. Minden úgy volt jó? ? Slang Anikó. Festmény: I. Kemo/nő vagyok ? Sárosdy Zsuzsanna; II. Ragyogás ? Igali Zsófia; III. Anya él, élni fog ? Herpainé Napkori Éva. Festmény különdíj (Földvári Barbara ajánlotta fel): Újjászületés ? Bartus Beatrix. Fotó: I. Tövisek és virágok ? Tallián Zsóka; II. Főnővér ? Királyné Bostyai Mária. Egyéb: Szorongásból a remény felé ? Kézenfogva Klub Foltvarró-csoportja.

A Fővárosi Nagycirkusz is csatlakozott a Magyar Rákellenes Liga díjátadójához és családi cirkuszjeggyel lepte meg azokat, akik a tavaly meghirdetett Én és a rák című kreatív pályázaton saját alkotással (fotókkal, festményekkel, versekkel) indultak. ? Ahogyan a gyógyulásban, úgy a cirkusz világában is megvalósulnak azok a csodák, amelyekhez erős akarat, kitartás, a belső energiák koncentrált hasznosítása kell. Mi az artistaművészek produkcióival tudunk példát mutatni, erőt, hitet adni. Nem volt kérdés, hogy e világnap mellé állunk. A beteg embereknek mindemellett a gondtalan szórakozás élményét is kínáljuk, amelyben háttérbe szorulnak vagy éppen el is tűnnek a nyomasztó problémákban gyökeredző rossz, az energiákat felfaló gondolatok ? érvelt Fekete Péter, a Magyar Cirkusz és Varieté igazgatója. A Rákellenes Világnap alkalmából február 4-én a Fővárosi Nagycirkusz Fesztikon című előadásán a fellépő művészek feltűzik a rózsaszín szalagot, amely világszerte a rák elleni küzdelem szimbóluma.

A UICC: A Nemzetközi Rákellenes Uniót (UICC) 1933-ban alapították. Jelenleg 155 országban több, mint 900 tagja van. A szervezet célkitűzése a megelőzés, a diagnosztika, a kezelés és a rehabilitáció összehangolása, a kutatás, a tudományos és orvosi ismeretek alkalmazásával.

A Magyar Rákellenes Liga: Az 1990-ben létrejött szervezet feladata nagyon sokrétű, azonban kiemelkedik közülük a daganatos betegségek kialakulásának megelőzése, a korai felismerés, a szűrések fontosságára való figyelemfelhívás, valamint a daganatos betegek gyógyításának támogatása és a rehabilitáció. A Magyar Rákellenes Liga tagjai, önkéntesei mindenhol ott vannak, ahol megmutathatják, hogy a civilek hogyan vehetik kezükbe saját és a környezetükben élők életét-egészségét, mit tehetnek annak megőrzése érdekében. A feladatok megoldásához folyamatosan keresik az együttműködés lehetőségét más szervezetekkel: tagja a UICC-nek és az Európai Rákellenes Szervezetek Szövetségének (ECL) is.

Szóljon hozzá!