ZETApress

A művészek és a pszichiátriai betegek osztoznak azon adottságban, hogy másképp látják a világot, így a mindennapi történések, események, számukra mást jelentenek, belőlük mást váltanak ki ? derült ki a koradélelőtti sajtótájékoztatón.

Nem új gondolat tehát, hogy a művészi hajlam és a mentális betegség egymással szoros kapcsolatban állhat, de ennek az összefüggésnek mélyebb részleteit, a kapcsolat valódi jellegét csak az utóbbi évtizedekben végzett célzott kutatások révén kezdjük megismerni.

Korábban úgy képzelték, hogy számos kreatív és tehetséges emberre jellemző a melankólia és/vagy a felfokozott hangulati állapot. Már a Kr. előtti IV. században Arisztotelész is írt erről: Mi lehet annak az oka, hogy minden olyan ember, aki kimagaslóan teljesít akár a filozófia vagy a költészet terén, melankóliára hajlamos természetű? Ez az elképzelés még sokáig tartotta magát. A XVIII. században Robert Burton anglikán lelkész volt az első, aki híres könyvében, a Melankólia Anatómiájában (The Anatomy of Melancholy, Burton, 1792) részletes leírást adott közzé a mániás depresszióval kapcsolatban, melyben, a tehetség és az elmebetegség kapcsolatáról szólva kissé általánosítva úgy fogalmazott, hogy ?minden költő őrült?. A XX. század első felében a szkizofréniával kapcsolatban végzett kutatások eredményének köszönhetően számos pszichiáter arra a következtetésre jutott, hogy a kreativitás fő oka a szkizofrénia.

A század második felében azonban a mentális betegségek klasszifikációjának (a tünetek alapján kategóriákba történő besorolás) fejlődése következtében már nem csupán megfigyelések, de bizonyítékokon alapuló kutatások is segítették a kreativitás és a pszichiátriai betegségek közötti összefüggések alaposabb megértését. Napjainkra egyre inkább úgy tűnik, hogy a fokozott művészi hajlam és alkotóképesség a bipoláris betegséggel (mániás depresszióval) jár elsősorban együtt.

A bipoláris betegség napos és árnyoldalai

A kreativitás és a pszichiátriai betegségek közötti összefüggés feltárására végzett első empirikus kutatás eredményeit Andreasen adta közre 1987-ben. Ebben a vizsgálatban 30 kreatív írót és (megfelelően kiválasztott) 30 kontroll személyt vizsgáltak, az írók és kontrollcsoport tagjainak jelenlegi és múltbeli pszichiátriai diagnózisait rögzítve. A vizsgálat eredménye szerint az írók 80%-a, míg a kontrollcsoport tagjainak csupán 30 százaléka szenvedett mániás depresszióban. Az írók 37%, a többiek 14 százaléka esetében volt jelen alkoholizmus vagy droghasználat. Viszont szkizofréniát sem az íróknál, sem a kontroll személyeknél nem észleltek.

A következő évben, 1988-ban Akiskal vizsgálata szintjén alátámasztotta a művészi kreativitás és a bipoláris zavar közti szoros kapcsolatot. 750 pszichiátriai beteg esetében, a művészi kreativitás és a kriminális viselkedés vizsgálata során azt találták, hogy a szkizofrén és bipoláris I zavarban szenvedő betegeknél fokozott kriminalitási hajlam, a bipoláris II betegek esetében fokozott művészi kreativitási hajlam figyelhető meg, míg az unipoláris depresszióban szenvedő betegek esetében egyik sem jellemző.

Az eddigi egyik legátfogóbb kutatást a témában 1994-ben Post végezte. A korábbi vizsgálatokkal ellentétben, melyek során a pszichiátriai diagnózisokat személyes vizsgálat segítségével határozták meg, a szerző 291, kiemelkedő XIX-XX. századi személyiség életrajzát tanulmányozta retrospektív módon.

Alanyait hat kategóriába sorolta (tudósok, zeneszerzők, politikusok, művészek, gondolkodók ? pontosabban filozófusok ? és írók) mivel elmélete szerint a lelki betegségek gyakorisága eltérő a különböző szakmák esetében. Eredményei szerint a társadalmi osztálytól és eredettől függetlenül a vizsgálatában résztvevők mintegy fele esetében volt a közeli rokonok között átlagon felüli teljesítmény valamelyik vizsgált területen.

A szerző a vizsgálat fő eredményeképpen azt emeli ki, hogy a vizsgált híres emberek 60 százalékának volt élete során jelentős vagy súlyos, a hivatalos diagnosztika kritériumait is kimerítő pszichopatológiája. A pszichiátriai zavarok a legkisebb arányban (44,5%) a tudósok közt fordultak elő, míg a legnagyobb arányban (88,0%) írók esetében. A teljes mintában a leggyakrabban előforduló pszichiátriai zavar a depresszió/mániás depresszió (43%), a szorongásos zavar (15%) és az alkoholizmus (12%) volt.

A kérdés témakörét vizsgáló legújabb tanulmányok szerint az affektív betegségek (hangulati zavarok) esetében a kreativitás nem (elsősorban) az affektív (hipomániás, mániás vagy depressziós) epizódokhoz kötődik, sőt major depresszió vagy mániás epizód alatt még a kreatív alkotók produktivitása is csökken, illetve a színvonal romlik.

A 2005-ben publikált friss eredmények alapján a hangulati zavaroknál észlelhető művészi és társadalmi kreativitás elsősorban (az egyébként a bipoláris betegségre hajlamosító) ciklotím és hipertím (és ritkábban depresszív) temperamentummal függ össze. Képzőművészekre és építészekre, valamint az újságírókra elsősorban a ciklotím, menedzserekre és vállalkozókra a hipertím, orvosokra és ügyvédekre pedig a depresszív temperamentum jellemző.

Míg a legtöbb mentális problémával élő beteg nem erőszakos, az erőszak valóban gyakoribb a súlyos mentális betegséggel küzdők között. Ez kiváltképpen igaz a kezeletlen szkizofréniában vagy súlyos hangulatzavarokban szenvedő betegekre, közülük is leginkább a társult személyiségzavarokkal, vagy alkohol/drog problémákkal is küzdőkre.

A kórházi kezelésre kerülő páciensek mintegy 10 százaléka mutat erőszakos viselkedést a kórházba kerülés előtt, mindazonáltal a mentális betegségek és az erőszakos viselkedés közötti kapcsolat még mindig nem teljesen tisztázott. Néhány mániás beteg például csak akkor válik erőszakossá, amikor úgy érzik, hogy a környezetük korlátozni próbálja őket.

Egy nagy, átfogó vizsgálat (National Epidemiologic Survey on Alcohol and Related Conditions) azt mutatta, hogy a szociodemográfiai különbségek és a társult betegségek kiküszöbölése után, az erőszakos viselkedés esélye szignifikánsan magasabb az unipoláris major depresszióban szenvedőknél, és különösen kiemelkedő a bipoláris betegségben szenvedőknél. Ez az átfogó társadalmi vizsgálat azt is megmutatta, hogy a társult betegségek ? elsősorban az alkohol és drog problémák ?, az aktuális életkörülmények ? munkanélküliség, válás ?, valamint a szülők múltja volt a leginkább fellelhető tényező az erőszakos viselkedés mögött.

A pszichiátriai páciensek erőszakos cselekedetei leggyakrabban a családtagokat érik, és leginkább az otthon falai között fordulnak elő, ami kiváltképpen igaz az olyan gyilkossági esetekre, melyek végén a tettes öngyilkosságot követ el. A bipoláris I. betegeknél az erőszakos viselkedés a mániás epizóddal (tipikusan felfokozott izgalmi állapottal, impulzivitással, hiányos belátási és döntéshozatali képességgel járó állapot) függ össze szorosan.

Kreativitás vagy kriminalitás?

Mindkettő előfordulhat a bipoláris betegségben, de tény, hogy a bipoláris művészek, gondolkodók sokkal több csodálatos alkotást adtak a világnak, mint amennyi problémát bipoláris betegek esetleges kriminalizálódása okozott. Azonban akár a kreativitásról, akár a kriminalitásról van szó, alapvető fontosságú a betegek megfelelő kezelése, az egyes relapszusok megelőzése, hiszen így kerülhető el, hogy csökkenjen az alkotó kreativitása, vagy megelőzhető az erőszakos cselekedet.