ZETApress

hírportál

Férfi(h)arcok a Sajtóházban

Megjelent a Férfi(h)arcok ? Gyógyíthatatlan, gyógyuló és gyógyult prosztatarákos sorstársak című 68 oldalas kötet ? tudtuk meg délelőtt a Sajtóházban. Tíz prosztatarákkal szembesült férfi vall benne arról, hogyan él a rák diagnosztizálása óta.

A B. Papp László egészségügyi szakújságíró által szerkesztett, a Janssen-Cilag által kiadott könyv missziója, hogy erőt adjon azoknak a betegeknek és családtagjaiknak, akik szembesülnek a prosztatarákkal ? ennek jegyében a kötethez az érintettek országszerte ingyenesen hozzájuthatnak. ? Máshol élnek: fővárosban vagy jászsági faluban, Tisza-parti megyeszékhelyen vagy borsodi kisvárosban. Máshogy élnek: panaszokkal vagy gondtalanul, szegényen vagy gazdagon, hittel vagy anélkül, társsal vagy egyedül. Másból élnek: színész és postás, sofőr és mérnök, tanár és orvos, nyugdíjból spórolva vagy bankbetétből utazva. Más a sorsuk: gyógyultak, gyógyulnak vagy gyógyíthatatlanok ? szól B. Papp László, a kötet szerkesztőjének bevezetője.

? Nekem, mint szakorvosnak is nagy élmény olvasnom ezeket a vallomásokat, mert az egymással beszélgető történetekben olyan kérdéseket, szempontokat is felvetnek a férfiak, amelyeket gyakran a kezelőorvossal sem mernek megbeszélni. Ez a tíz férfi azért fordul a külvilág felé, hogy saját bajával másokon segítsen: hogy minden beteg érezze, nincs egyedül, hogy a hozzátartozók jobban megérthessék, mit élnek meg szeretteik, s hogy mi, orvosok is jobban megismerjük azokat, akiket nap mint nap kezelünk. Jó szívvel ajánlom ezt az izgalmas kiadványt mindazoknak, akik szeretnének többet tudni a férfiakat testileg-lelkileg megterhelő betegségről, küzdelmekről, érzelmekről, félelmekről és sikerekről. Ajánlom férfiaknak, nőknek, betegeknek, egészségeseknek és gyógyítóknak egyaránt ? áll dr. Petrányi Ágota onkológus-radiológus főorvos előszavában.

B. Papp László elmondta: a kiadványt a kiadó országszerte eljuttatja a prosztatarákos betegeket kezelő osztályokra a kezelőorvosokhoz, hogy általuk minél több érintett beteg megismerhesse mások történetét, s abból erőt meríthessen. A kompakt forma és a tömör, a legfontosabb fordulópontokra és kulcsüzenetekre koncentráló szerkesztés is azt szolgálja, hogy akár a kezelésre várakozva is fellapozható legyen a kötet. Korlátozott példányszámban a könyv a daganatos betegek által alapított Gyógyulj Velünk Egyesületnél (GYVE) is elérhető.

Kevesebb tabu, kevesebb tragédia

Fókuszba kerültek a prosztatarákos betegek. Hogyan élnek a prosztatarákos betegek, mitől félnek és miben bízhatnak? ? tették fel a kérdést társadalmi szervezetek tavasszal egy médiapályázat keretében, hogy a szerkesztőségeket országszerte arra biztassák, mutassák be a prosztatarák gyógyításának lehetőségeit és korlátait. A budapesti díjátadó sajtótájékoztatón elhangzott: minden egyes cikk vagy műsor életet menthet, ha meggyőz akár csak egy embert is, hogy menjen el időben orvoshoz vagy reményt ad egy érintettnek a betegséggel való küzdelemben.

? Szemérmesebbek vagyunk, később megyünk orvoshoz, mert sérthetetlennek gondoljuk magunkat: ez is közrejátszik abban, hogy azután jóval rövidebb ideig élünk, mint élhetnénk ? adott a férfiak és a szűrővizsgálatok kapcsolatáról látleletet Lakos István, a daganatos betegek által alapított Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke. A civil szervezet évek óta folytat felvilágosító, tudatformáló tevékenységet, ebben az évben a vastagbélrák mellett a prosztatarákot helyezték fókuszba. ? Szeretnénk, ha a betegek nem rejtőzködnének, ha a férfiak nem szégyellnék a vizsgálatokat, nem titkolnák a betegségüket, hanem az őket ért sorscsapást felhasználnák arra, hogy másokat szűrésre biztassanak ? fogalmazott a daganatos betegségen (vastagbélrákon) ugyancsak keresztülment Lakos István elnök.

A médiapályázatot a Gyógyulj Velünk Egyesület (GYVE) a Magyar Urológus Társasággal (MUT), a Magyar Klinikai Onkológiai Társasággal (MKOT) és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Egészségügyi Szakosztályával (MÚOSZ) közösen írta ki, a társadalmi kezdeményezés támogatását a Janssen-Cilag Kft. vállalta fel, míg médiatámogatóként a nonprofit, hirdetések nélküli Rákgyógyítás.hu portál csatlakozott. ? Kiválóan sikerült a pályázat, s elérte célját, mert országszerte foglalkoztak a prosztatarákkal az újságírók, riporterek és szerkesztők. Ez azért nagy szó manapság, mert az elmúlt hónapok bel- és külpolitikai kríziseiről való híradások és elemzések nagyon sok médiafelületet lefoglaltak, ezért más, az életünket alapjaiban befolyásoló témákra kevesebb hasáb, műsoridő, energia jutott. Összességében tekintve remek színvonalú anyagokat kaptunk, a most díjjal nem honorált kollégák többsége is szakmailag korrekt, értékes anyagot készített a prosztatarákról ? értékelt Nógrádi-Tóth Erzsébet, a MÚOSZ egészségügyi szakosztályvezetője.

A díjátadáson prof. dr. Tenke Péter, a Magyar Urológus Társaság elnöke a folyamatos médiajelenlét fontosságát hangsúlyozta, kiemelve: a szűrési lehetőségek és a gyógyítási módszerek megismertetése, a tudományos ismeretterjesztés kivitelezhetetlen az újságírók nélkül. Dr. Ruzsa Ágnes, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság elnöke kiemelte a helyi és regionális médiumok súlyát és erejét a tömegtájékoztatásban, valamint köszönetet mondott azoknak a betegeknek és orvosoknak, akik nyilatkozóként rendelkezésre álltak. A 25 pályázatból a fődíjat a zsűri Kisistók Tímeának és a Makói Városi Televízió stábjának ítélte. Televíziós kategóriában a másik díjazott Belicza Bea, a 24.hu hírportál munkatársa lett. A rádiósok közül Gimes Júlia, a Kossuth Rádió Tér-Idő című tudományos műsorának szerkesztője és Lázár Anita, a békéscsabai Csaba Rádió munkatársa anyagát ítélte legjobbnak a zsűri, emellett kiemelte Soós Kata és a hódmezővásárhelyi Rádió7 munkáját, ahol egy egész műsorfolyamot szenteltek a témának. A cikkek közül a zsűri Tánczos Mihály, a Nyugat.hu portálon megjelent Vazelin és gumikesztyű című riportját emelte ki, valamint díjjal ismerte el Magyar Hajnalka Zalai Hírlapban megjelent Csak az eunuchok védettek és Tanács István Népszabadságban megjelent Az élet ára című riportját.

1 hozzászólás

  1. A Férfi(h)arcok című könyvet szeretném megvenni, mert sajnos sorstárs vagyok. de az említett oldalakon nem tudom a elérni, nem találom, hogy hová forduljak. Segítségüket előre is köszönöm!