ZETApress

hírportál

Astellas-újdonságok

Újdonságokkal indulnak az idei Astellas-díj pályázatok: A betegtörténettel felterjesztett orvosok pályázati esélyeit ez évtől a korábbi években érkezett jelölések és az idei történetek száma egyaránt növelni fogja ? hangzott el a 9. alkalommal elindított Astellas-díj ? Az év orvosa 2015 pályázat mai sajtóreggelijén.

Az elmúlt nyolc esztendőben sok olyan orvost Ismerhettünk meg, akiket betegeik ? emberségük és példás hivatásszeretetük alapján ? évről-évre a legjobbak közé emeltek. Fontos jelzés ez számunkra, amely a jelöltek hosszú távon is bizonyított kiválóságát és a betegek töretlen bizalmát egyaránt tükrözi. Méltányos, hogy ezt a példás együttállást az értékelés során figyelembe vegyük ? tette hozzá Dr. Kókai-Nagy Ákos, az Astellas Pharma ügyvezetője reggel a Múzeum Kávéházban. Fotóink Lantai József felvételei.

A legkiválóbb és legemberségesebb hazai orvosok felkutatására és elismerésére létrehozott Év orvosa pályázatot az alapító Astellas Pharma, a MOTESZ, a Magyar Kórházszövetség és a négy hazai orvosképző egyetemi klinikai központja idén is közösen hirdette meg. A pályázaton ? immár hagyományosan ? a páciensek hálája, és a szakma elismerése egyformán kitüntetett szerepet kap. A közönségdíjra a betegek saját kezelőorvosaikat, illetve a gyógyulásuk során megismert osztályt történetük megírásával és beküldésével jelölhetik. Szakmai jelölést az egészségügyi intézmények, a gyógyító és ápoló tevékenységet folytató szervezetek, a kompetens civil szervezetek, az országos és regionális szakfelügyelő főorvosok, valamint a korábban szakmai Astellas-díjat nyert orvosok kezdeményezhetnek.

Idei újdonság, hogy szakmai jelölésre az alapellátás, az orvosi diagnosztika, a sebészeti jellegű területek, a konzervatív területek, a rehabilitáció és krónikus ellátás, valamint a klinikai gyermekgyógyászat mellett mostantól a (helyszíni és klinikai) sürgősségi ellátás területén is lehetőség nyílik. Az Astellas-közönségdíj sorsáról ? a közönségdíjas orvosokból álló zsűri értékelését követően ? ezúttal is internetes közönségszavazás dönt. Az Astellas szakmai díjakról a hazai orvosszakma kiválóságaiból álló bíráló bizottság tagjai határoznak. Az aktuális pályázati felhívások és egyéb információk idekattintva érhetők el.

A tavalyi pályázat egyik újdonsága volt a csoportos közönségjelölés bevezetése, amely az emberséggel végzett csoportmunkára, a betegekért tett közös erőfeszítések legszebb példáira irányította rá a figyelmet. A De Chatel Rudolf-emlékdíjra a csoportokat idén is saját történetük beküldésével terjeszthetik fel a betegek. Ugyancsak tavaly került először meghirdetésre a MOTESZ Ifjú Kiválóság Díj, amely az alapítói szándék szerint a jövő orvos generációinak elhivatottságát, az áldozatos munka és a jó teljesítmény méltó elismerését kívánja erősíteni. A díjjal elismertek közé minden évben olyan 35 év alatti fiatal orvosok kerülhetnek, akik emberségük, hivatásszeretetük, szakmai felkészültségük, valamint a betegek és a szakmai környezetük által megtapasztalt tevékenységük alapján a gyógyítói pályára készülők, és az orvosi hivatást aktívan gyakorló szakemberek számára egyaránt követendő példaként állíthatók ? mondta el Dr. Oberfrank Ferenc, a MOTESZ ügyvezetője.

Az Év orvosa pályázathoz kötődő rangos elismerések sorát gazdagítja a szintén tavaly ősszel alapított Magyar Kórházszövetség Csoportos Szakmai Díj, amellyel a Szövetség évről-évre a kiemelkedő emberi és szakmai teljesítményről tanúságot tevő szakmai munkaközösségek példaértékű tevékenységét kívánja elismerni ? tudtuk meg Dr. Velkey György MKSZ-elnöktől, a pályázat fővédnökétől.

A pályázatindító sajtótájékoztatón hirdették meg az orvosi hivatás társadalmi megbecsülésének erősítését, a nagyszerű teljesítmények fokozottabb elismerését, valamint a hangsúlyosan pozitív hangvételű publicitás elősegítését szolgáló 2015-ös Astellas-díj ? Média az orvosokért pályázatot is. A MÚOSZ szakmai együttműködésével zajló médiapályázatra saját készítésű, egészségügyi témájú anyagaikkal bármilyen magyar nyelvű médium (online vagy nyomtatott, írott vagy rádiós, televíziós) képviselői jelentkezhetnek.

A hazai gyermekorvosok áldozatkész munkája, helytállása, valamint hivatás- és gyermekszeretete előtt tisztelgő Astellas Gyermekrajz Pályázat idén immár negyedik alkalommal indult útjára. A nemes megmérettetés keretében az 5-12 éves korosztályba tartozó gyermekek doktor nénijükkel, doktor bácsijukkal kapcsolatos kedvenc történeteiket mutatják be. E pályázatra az elmúlt évek során közel négyezer alkotás érkezett, amelyeken keresztül eddig 315 gyermekorvos áldozatos munkájába pillanthattunk bele ? mondta el Vas Katalin, a Móra Könyvkiadó vezetője. Kérik továbbá, hogy a rajzokat elkészítő gyerekek a számukra fontos doktor bácsikról/nénikről készült közös fotóikat is mellékeljék a pályázatukhoz!

Szóljon hozzá!