ZETApress

hírportál

Egészségnap a Nyugatinál

Viszeres lábLépjen a nyárba, szép lábakkal! Ingyenes szűrővizsgálatok Budapesten. Számos, ingyenes szűrővizsgálaton vehet részt az, aki ellátogat Budapesten július 25-én szombaton 10 és 17 óra között a WestEnd City Center Nyugati pályaudvar felőli bejáratához ? tudatta Nagy Ákos, VM.komm Kommunikációs Tanácsadó Iroda.

Ez alkalommal nagy hangsúlyt kapnak a vénás ? visszeres ? megbetegedések. Az esemény Magyarország átfogó egészségügyi programja keretében, a Betegszervezetek Magyarországi Szövetsége és a Servier Hungária Kft. támogatásával valósul meg. A vénás elégtelenséget a köznyelvben csak visszérbetegségnek nevezik, és bár nem a legsúlyosabb megbetegedés, kezelés nélkül mégis nagymértékben ronthatja életvitelünket, sőt akár mozgáskorlátozottsághoz is vezethet. Nem is gondolnák, hogy a magyar felnőtt lakosság 85 százaléka érintett valamilyen szinten e betegségben.

A nyári időszak beköszöntével a betegségben érintettek még nagyobb kellemetlenségnek vannak kitéve, hiszen a felmelegedéssel együtt jár a meleg miatt kitáguló visszerek vénás gyulladása. Kialakulásának egyik oka lehet korunk mozgásszegény életmódja, az ülőmunka, a dohányzás, a túlsúly, illetve a genetikai hajlam. A betegség nem válogat, fiataloknak, időseknek egyaránt megnehezíti mindennapjait. A betegek között azonban a nők aránya duplája a férfiakénak.

Sokan nem is sejtik, hogy náluk is fennáll már a probléma. Ez egy gyors vizsgálattal könnyen (és ingyen) kideríthető a helyszínen. Ha érintettek vagyunk a betegségben, akkor se keseredjünk el, szerencsére van megoldás, a vénák állapota javítható és a visszérbetegség is megelőzhető egy speciálisan erre betegségre kifejlesztett gyakorlatsorral. A vénatornát a helyszínen a szervezők nemcsak, hogy bemutatják, de az abban történő részvételre is invitálják a látogatókat. A helyszínen a visszér betegség felmérése mellett olyan egyéb ingyenes vizsgálatokon is részt vehetnek az érdeklődők, mint a vérnyomásmérés, koleszterin, húgysav- és vércukorszint mérés, szén-monoxid és légzésfunkció vizsgálat szemvizsgálat és sok egyéb betegség kockázatát felmérő teszt. Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várnak a helyszínen a szervezők!

Magyarország átfogó egészségvédelmi programja

A legnagyobb magyar humanitárius egészségvédelmi program, 2010-2014 között eddig több mint 919 helyszínen hárommillió 176 ezer 817 ingyenes vizsgálatot végeztek el. A kamionban közel 30-féle szűrővizsgálat található egy helyen. A szűrésen felül a helyszínen, a kamion előtti sátorban prevenciós tanácsadás zajlik, így például megtalálható az újraélesztés és a meleg elleni hatékony védekezés is, valamint anatómiai modellek, 3D egészségügyi ismeretterjesztő mozi vetítés elérhető. Közhasznú és kellemes családi program fiataloknak és időseknek egyaránt.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Vénatorna a Nyugatinál | ZETApress

Szóljon hozzá!