ZETApress

hírportál

Főtaxi a Népligetben

Főtaxi családi napA Főtaxi Zrt. sajtó-nyilvános családi napra hívta meg kollégáit ma délelőtt 9 órára az FTC Népligeti Sporttelepére. Szunomár Tibor, a Főtaxi vezérigazgatója jelképesen Szuperhős-igazolványt ad át minden taxis kollégájának ? tudtuk meg Magony Szilviától.

A Főtaxi közel ezer franchise partnerrel áll szerződésben, akik nagy része már részesült életmentő oktatásban a TEVAgy a Hős-program keretében. Ennek köszönhetően a Főtaxi az egyetlen olyan taxitársaság Budapesten, amelynek minden sofőrje megtanulta és szükség esetén bármikor alkalmazni tudja az életmentő szívmasszázst! A március 30-i Kerepesi úti oktatásukról idekattintva olvashatunk.

Az esemény vendégei, többek között a Fradi játékosai is képzésben részesülhetnek a helyszínen. A sportolók számára is kiemelt jelentőséggel bírhat az életmentő technika ismerete, mivel köztudott, hogy sajnálatos módon ez elmúlt években igen sok fiatal sportoló lelte halálát mérkőzések közben pillanatok törtrésze alatt. A Főtaxi felhívást intéz minden taxitársasághoz, hogy kövessék példáját. Ezzel még többet javíthatunk azon a szomorú statisztikán, mely szerint naponta 70 ember, azaz óránként 2-3 ember hal meg, mert nem, vagy nem szakszerű segítségnyújtást kap.

Délután 4 óráig élményprogramok várják a résztvevőket. Ilyen lesz a teljesség igénye nélkül az oldtimer kiállítás, a rallye és a biztonsági öv szimulátor, Erdős Csaba motoros kaszkadőr csapatának és a Hungária Rendőregylet motoros csapatának bemutatója, továbbá Fehérvári Csaba rallye-bemutatója. A gyerekeknek Fradi-játékosok tartanak edzést és sor kerül az FTC Öregfiúk ? Főtaxi kispályás barátságos labdarúgó mérkőzésre is. A jó hangulatról a csúcskategóriás és többszörös díjnyertes Silex8 zeneautó, a déli ebédről a Liget Étterem gondoskodik.

Szóljon hozzá!