ZETApress

hírportál

Gyógyítható Hepatitis-C!

Dr. Markusovszky LajosHunyadi Béla belgyógyász szakorvos, egyetemi tanár vehette át az idei Markusovszky Lajos-emlékérmet délelőtt Újbudán, a Halmi utcai Aesculap Akadémián. Ezt követő előadásában összefoglalta tudományos pályájának eddigi eredményeit, illetve bemutatta a Hepatitis-C kezelésében áttörést jelentő új lehetőségeket.

Az Orvosi Hetilapot alapító Markusovszky Lajos orvos születésének (1815. 04. 25.) 200. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségen Rácz Károly, a lap főszerkesztője a kiadvány történetét felidézve hangsúlyozta, hogy ez a legrégebbi, meghatározó magyar szakmai sajtótermék. Elmondta: a lapot Markusovszky Lajos 1857-ben azzal a céllal alapította, hogy a magyar tudományos élet, ezen belül is az orvostudomány legújabb eredményeit közérthető nyelven ismertesse, bemutassa.

A folyóirat minden évben Markusovszky Lajos-díjjal tünteti ki az előző év legkiválóbb közleményeinek szerzőit, illetve Markusovszky Lajos-emlékérmet ad át annak a szakembernek, aki megítélésük szerint jelentős mértékben hozzájárult a hazai kutatás, illetve betegellátás fejlődéséhez. Az idei 11 díjazott dolgozat 30 napig szabadon olvasható az Orvosi Hetilap weboldalán.

Dr. Fehér János professzor (1932-2010), a hetilap előző főszerkesztője emlékére 2011-ben alapítványt hoztak létre. Kuratóriumuk idén 3 pályamunkát díjazott, a díjakat az elődjét méltató Dr. Rácz Károly főszerkesztő adta át. Előtte a zenei élményünkről a Mészáros-testvérek: Erzsébet és Vince gondoskodtak hegedűn és brácsán. A három pályamű is rövidesen megjelenik a hetilapban. Rövid bemutatásukat követően az előtéri fogadáson gratulálhattunk a díjazottaknak.

Szóljon hozzá!