Többlettámogatás alapellátóknak
Mától utalja az alapellátásban dolgozóknak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) azt a többlettámogatást, amely praxisonként 130 ezer forintot jelent havonta ? mondta Zombor Gábor, az EMMI az egészségügyért felelős államtitkár délelőtt az Arany János utcai minisztériumban.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a most utalt összeg tartalmazza a januári finanszírozási többletet is a háziorvosoknak és a házi gyermekorvosoknak, akik márciustól már havonta kapják az emelt összegű támogatást. Az államtitkár emlékeztetett, a plusz forrás összesen tízmilliárd forint, amelyet az ez évi költségvetés tartalmaz. A háziorvosok támogatása tovább folytatódik, jövőre hasonló nagyságrendben kapnak majd pénzt az alapellátásban dolgozók, amely összeget a háziorvosok mellett tevékenykedő szakdolgozók bérezésére fordíthatják majd.
A kormány célja, hogy mind szakmailag, mind anyagilag vonzó hivatássá váljon a háziorvoslás ? emelte ki az államtitkár, aki beszélt a készülő alapellátási törvényről. Szavai szerint az előkészítés fázisában a korábbiaknál jóval szélesebb szakmai egyeztetések zajlanak. Mint mondta, minden kritikát, javaslatot, kérést meg fognak hallgatni azért, hogy európai szinten is megfelelő szakmaiságot és jövedelmezőséget tudjanak biztosítani. A mostani plusz finanszírozásban 6369 praxis érintett.
Zombor Gábor megjegyezte, 2010 óta 35 százalékkal emelkedett a háziorvosok finanszírozása. Elmondta azt is, hogy a kormány elfogadta a 2014-2020-ra szóló egészségügyi stratégiát, amelynek fő célkitűzése, hogy a magyarországi halálozási mutatók tíz százalékkal csökkenjenek. Kérdésre válaszolva közölte, hogy a szóban forgó emelés csak a területi ellátási kötelezettséggel, azaz körzettel rendelkező háziorvosoknak jár. Az új alapellátási törvényben ki fognak téri a körzettel nem rendelkező háziorvosokra is.
A fővárosi kórház-átalakításra vonatkozó kérdés kapcsán Zombor Gábor elmondta: jelenleg is zajlanak az egyeztetések a kórházigazgatókkal. Várják javaslataikat, de döntés még nincs az kérdésben. Az elbocsátásokról szóló hírek jelenleg nem képezik a kormány álláspontját ? tette hozzá. Mint elmondta, a cél, hogy az I. negyedév végén a jelenlegi kórházi adósságállomány konszolidációja megtörténjen, és a jövőben olyan gazdálkodást folytassanak az intézmények, amely során az adósság nem termelődik újra.
Az MSZP-nek ez sem tetszik
Minden fillér jól jön a kivéreztetett egészségügynek, a korrupt kormány által évek óta sanyargatott egészségügyi ágazatnak, ugyanakkor álságos a kormány, mert az alapellátásba csurgatott idei plusz forrást a járó- és fekvőbeteg-ellátástól veszik el! ? reagált Korózs Lajos (MSZP) az egészségügyi államtitkár sajtótájékoztatójára. Álságos a kormányzati kommunikáció is, mert amíg folyamatosan a gazdasági bevándorlók által okozott állítólagos károkról beszél, megfeledkezik arról, hogy a háziorvosi rendszer azonnal működésképtelenné válna a magyar egyetemen végzett és itthon családot alapító külföldi orvosok munkája nélkül. A területért felelős Zombor Gábornak választ kell adnia arra a kérdésre, hogy valódi átalakításra, vagy csupán újabb pénzkivonásra készülnek az egészségügyi ágazatban! ? fejeződött be az Országgyűlés Népjóléti bizottsága alelnökének reagálása.