Ünnepre készül a MOK
Támogathatónak, támogatandónak tartja az egészségügy tervezett átalakítását Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, aki azonban arra hívja fel a figyelmet, hogyha nem kerül több pénz a rendszerbe, a reform kudarcra van ítélve! ? tudtuk meg kora délutáni sajtótájékoztatóján.
A MOK elnöke örvendetesnek tartja az alapellátás megerősítését, ugyanakkor ehhez ütőképes, megfelelő kapacitással bíró járó- és fekvőbeteg-ellátásra és diagnosztikára van szükség, amire a jelenlegi ágazati finanszírozás és szakemberlétszám nem elegendő. Kiemelte, folytatni kell a bérfelzárkóztatási programot, ez nem várhat, mert ellenkező esetben felerősödhet a kivándorlás, vagy a közfinanszírozásban dolgozó orvosok a magánellátásban vállalnak munkát. Megjegyezte, ebben az esetben az a veszély fenyeget, hogy kettészakad az ellátás, mert aki megteheti, az kifizeti a magánellátást, aki pedig nem, az csak az egyre szűkülő közellátásra számíthat.
A kamarai elnök kitért az egészségügyben gazdasági-műszaki területen dolgozók béremelésére; emellett továbbra is szorgalmazza az úgynevezett mozgóbérek befagyasztásának feloldását. Ez jelentős segítség lenne a sokat ügyelő orvosoknak és szakdolgozóknak ? tette hozzá Éger István. Üdvözölte azt a kormányzati lépést, hogy jövő januártól a háziorvosi praxisok havonta plusz 130 ezer forintot kapnak rezsiköltségre. Mint mondta, ez az összeg ? a havi bevétel 13-15 százalékának megfelelő pluszforrás ? egy átlagos praxis költségeire jelentős hatással van. Az államtitkárság írásban és szóban is deklarálta, hogy a háziorvosi vállalkozói és praxisjogi rendszeren nem kívánnak változtatni, ami a MOK szerint is támogatandó ? mondta el Éger István és meghívta a sajtót a november 29-én szombaton 10 órai kezdettel a budai Hotel Flamencóban sorra kerülő ünnepi küldöttközgyűlésükre.