ZETApress

hírportál

Világnapi séta

Harminc perc az egészségért és a másfél millió magyar cukorbetegekért. A Nemzetközi Diabétesz Világnap tiszteletére rendez félórás közös sétát az Egy Csepp Figyelem Alapítvány november 16-án vasárnap 15 órakor a SYMA Rendezvényközpont körül ? tudatta Tamás Dorka.

Magyarországon 750 ezer regisztrált cukorbeteg él, és ugyanennyien nem tudnak arról, hogy cukorbetegek. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a 9. Egy Csepp Világnapon szervezett Diabétesz Sétával szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy rendszeres mozgással megelőzhető a diabétesz, a cukorbetegek számára pedig az életminőség jelentős javulásával jár. Figyelemfelhívásként a résztvevők az akció végén megannyi luftballont engednek a levegőbe.

Helyszín a SYMA Rendezvényközpont A-csarnok Budapest, Dózsa György út 1. Indulás holnap 15 órakor a főbejárat elől. A helyszínen diabetológus, dietetikus, stressz-kezelési tanácsadó és pszichológus nyújt szakmai segítséget. Ezen kívül térítésmentesen tízféle egészségügyi szűrés, érdekes előadások, valamint egészségpiac és kóstolók várják a látogatókat.

A 9. Egy Csepp Világnap

November 16-án vasárnap egész nap ingyenes családi egészségnappal várják az érdeklődőket a SYMA A-csarnokában. A szórakozásról trikke carving, láthatatlan kiállítás, gyermek programok, ugrálóvárak, trambulin bemutató, interaktív gyermek foglalkozások gondoskodnak. A nap folyamán Wolf Kati koncertezik, fellépnek az X?Faktor sztárjai, a Kolompos együttes, Csonka András, Kocsis Tibor és a Csillagszemű táncegyüttes, valamint a Black Time tánciskola a Quantum XXL közreműködésével. Katus Attila világ- és Európa-bajnok sportolónk pedig közös bemelegítést tart délelőtt.

Az Egy Csepp Világnap főtámogatója a 77 Elektronika Kft. a Dcont TREND, az egyetlen VALÓBAN MAGYAR vércukormérő család fejlesztője és gyártója. A rendezvény támogatói: Accutrend Plus, SYMA Rendezvényközpont, Accent Hotels. Az Egy Csepp Világnapon a tombola fődíját ? egyhetes, 2 főre szóló görögországi utazást ? a Neckermann Utazási Iroda ajánlotta fel. Médiatámogatók: RTL Klub, Patika Magazin, Story Magazin, AG Strong.

Szóljon hozzá!