Mentés másként
A Bujdosó rozéval kampányolt a vízi-mentőkért. A Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet és a Vízi-mentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) idei közös kampánya véget ért, azonban már most tervezik a jótékonysági akció folytatását. A jótékonysági kampány célja az volt, hogy a Bujdosó Pincészet segítségével a vízi-mentők még több életet menthessenek ? tudtuk meg P. Nagy Ildikótól.
Az akció keretében a pincészet a VMSZ logóját is feltüntető, új termékcímkével látta el a Mentőöv nevű rozéját, amelynek minden eladott palackja után tíz forinttal támogatták a vízi-mentők munkáját. ? Teljesen új formája volt ez a támogatásunknak, éppen ezért nagyon figyeltük a hatást. Rengeteg pozitív visszajelzés érkezett, főleg a balatoni összefogás üzenete volt példaértékű. Ezúton is szeretnénk megköszönni a Bujdosó családnak ezt a nagyszerű ötletet és támogatást ? mondta Bagyó Sándor, a Vízi-mentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke.
A balatoni összefogás sikere, ezzel együtt a támogatók segítő szándéka szemmel látható, hiszen idén több Bujdosó Mentőöv fogyott, mint eddig bármikor. ? Jó érzés látni, hogy a társadalom iránti felelősségvállalás nem csupán számunkra fontos. Boldoggá tesz bennünket a tudat, hogy akár csak egyetlen élet megmentéséhez is sikerült hozzájárulnunk ? mondta Bujdosó Ferenc, a pincészet vezető borásza. Bár az akció lezárult, a példátlan kezdeményezés sikere további együttműködésre buzdítja Bujdosóékat, akik a következő év nyári időszakára tervezik a VMSZ-t segítő kampány folytatását.
Bujdosóék több százezer forintos adománya jó helyre kerül, hiszen a vízi-mentőket olyan célok megvalósításához segíti, amelyeket önerőből nem tudnak finanszírozni. ? A támogatás ideje alatt befolyt összeget terveink szerint az ábrahámhegyi, sürgősségi betegellátásra is alkalmas mentőhajónk üzemeltetésére fogjuk fordítani. Ez a hajó orvossal vagy mentőtiszttel állt ügyeletbe 2014 nyarán Ábrahámhegyen, és már számos esetben avatkozott be sikeresen. Ennek a hajónak az üzemeltetését csak a támogatók segítségével tudjuk megvalósítani, más lehetőségünk ezidáig nem volt ? nyilatkozta Bagyó Sándor. A kampány elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy még többen álljanak a jó ügy mögé, hiszen bárki kerülhet bajba, bárkinek szüksége lehet a vízi-mentők azonnali, szakszerű beavatkozására. További információk weboldalukon találhatók, ahol Bujdosó Ferenc blogbejegyzéseit is követhetjük a pincészet mindennapjairól!