ZETApress

hírportál

Párosával szép a wellness

Kedvezményes wellness hétvégével várja a párokat az egyik utazási iroda ma este 6 órakor az Aradi utca 45-ben. A másfél órás ismertető után egy éven belül beváltható utalványt kapnak az érdeklődők, mellyel keszthelyi négycsillagos szállodában, vagy egy dobogómajori, illetve egy petneházi apartmanban lehet eltölteni egy három napos, két éjszakás hétvégét. A közel ötezer forintos vételárat csak az utalvány felhasználásakor kell kifizetni.

A résztvevők mindenképpen vigyék magukkal személyi igazolványukat, mert a névre szóló beutalót csak ennek alapján állítják ki. Mivel a külföldiek csak útlevéllel rendelkeznek, a kedvezményes akcióból eleve kiesnek. Másik követelmény még a kedvezményhez, hogy a páros mindkét tagja megjelenjen!

Párost írtam, s nem házaspárokat, mert a házasságlevél nem követelmény a közös nyaraláshoz. Élettársak, alkalmi partnerek is eljöhetnek. Jellemző a szervezők liberalizmusára, hogy azonos nemű párokat is várnak, bár a kedves hangú ügyintézőnő telefonérdeklődésemre elmondta, hogy erre eddig még nem volt példa a termékbemutatón.

A ma esti összejövetelen vetítés is lesz a három szálláshelyről a választás megkönnyítéseként. Előtte leoltják a lámpát, így a párok meghitt félhomályban gyönyörködhetnek a szebbnél szebb helyszínekben. Összebújhatnak a szerelmesek, kéz a kézben tervezhetik a jövőt. Ilyen olcsó közös hétvégéért talán még a másságot is érdemes lesz nyíltan felvállalni valakinek.

Szóljon hozzá!