ZETApress

hírportál

Ahol a szó életet ment

telefonos-lelkisegélyEgy olyan kormányzat üzenetét hozom, amelynek a profit orientált világban is legfontosabb értéke az ember ? mondta Kiss Norbert, az EMMI ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének nyílt nappal egybekötött sajtótájékoztatóján a LESZ Fillér utcai irodájában.

A telefonos lelki-segélyszolgálatok működési feltételeinek javítását a Nemzeti Ifjúsági Stratégia II. Cselekvési tervéről szóló Kormányhatározat szorgalmazza. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárságának Ifjúságügyi Főosztálya évek óta ötvenmillió forinttal támogatja a lelki elsősegély telefonszolgálatok működését.

A kormány feladata a nem ér véget a támogatással, örülünk az együttműködésnek és a továbbiakban is szeretnénk támogatni a telefonos lelki segély szolgálatokat ? hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Hozzátette: az ajtónk a szakemberek előtt mindig nyitva áll. Az ifjúságért felelős vezető beszélt arról is, hogy a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálat (LESZ) ötszáz önkéntest foglalkoztat. 2010-ben munkacsoport jött létre a lelki elsősegély szolgálatok ellátottságának, körülményeinek, feltételrendszereinek javítása érdekében az EMMI, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a szolgáltatók koncessziós társaságainak (amelynek tagjai a szolgáltatók is) együttműködésével.

2011 óta sikeresen működik az ingyen hívható 116-123-as egységes európai lelki elsősegély hívószám. A telefonos lelki elsősegély szolgálatok lelki-segélyt és mentálhigiénés segítséget nyújtanak, valamint a krízishelyzet oldásán túl a háttértényezők felderítésével mozdítja elő a segítséget kérők korábbinál fejlettebb szintű integrációját (krízisintervenció). A szakemberek emellett egészségfejlesztő támogatást is adnak az ifjúsági korosztály számára is. Céljuk a pszichés problémákkal küzdők támogatása, a szándékos önpusztítás megelőzése és szükség esetén az érintettek megfelelő szakemberhez irányítása.

A lelki elsősegély szolgálatok hiánypótló tevékenységükkel állami feladatokat látnak el és kiegészítik a szociális és egészségügyi ellátórendszert. A telefonos segítségnyújtás speciális szakmai módszertanával költséghatékony, alacsony küszöbű, anonim, a hívók számára ingyenes szolgáltatást nyújtanak. Ennek köszönhetően azok a nehezen elérhető célcsoportok is segítséget kaphatnak, amelyeket a személyességen alapuló ellátási formák nem, vagy csak nehezen érnek el. A Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Nemzetközi Szövetsége 16 éve azzal a céllal nyilvánította május 16-át a lelki elsősegély-szolgálatok világnapjává, hogy a társadalom figyelmét ráirányítsa arra, hogy a hétköznapi emberi kommunikáció már önmagában is konfliktus- és krízisoldó hatású. Május 17-e a távközlés és az információs társadalom világnapja.

Szóljon hozzá!