ZETApress

hírportál

Nyitott szív és segítő kéz

Több mint százezer forint gyűlt össze a pszichiátriai betegek művészetterápiájára a Lilly Hungária Kft. dolgozóinak közreműködésével. Az Eli Lilly and Company minden év májusában tartja úgynevezett Day of Service aktivitását, amelynek keretében világszerte dolgozóik tízezrei végeznek valamilyen közhasznú tevékenységet.

2007-ben világszerte ötven helyszínen több mint húszezer dolgozó vett részt a kezdeményezésben A program szlogenje, Lilly hands and hearts jelzi, hogy a vállalat munkatársai önkéntes alapon, fizikai munkával segítenek egy-egy kórháznak, vagy betegszervezetnek.

A Lilly magyarországi leányvállalata idén először csatlakozott a globális kezdeményezéshez. A vállalat társadalmi szerepvállalásának keretében évek óta elkötelezett támogatója a pszichiátriai betegek társadalmi reintegrációjának és a művészetterápia alkalmazásának Magyarországon, így a Day of Service aktivitás is ehhez a területhez kötődött.

A Lilly Hungária munkatársai árulták a Tárt Kapu Kreatív Életért Pszichiátriai betegegyesület művészetterápiás foglalkozásain készült alkotásokat május 16-án, az Erzsébet téren rendezett művészeti vásáron. A kézműves tárgyak eladása mellett a vállalat dolgozói részt vettek a stand összeállításában is, továbbá a Deák és az Erzsébet téren szórólapok osztásával tájékoztatták a potenciális vásárlókat.

A kezdeményezés eredményeként több mint száz, a betegek által készített alkotás talált gazdára és összesen 118 ezer forint gyűlt össze, amelyből a művészetterápiás foglalkozásokhoz nélkülözhetetlen alapanyagokat vásárol a betegegyesület.

Szóljon hozzá!