ZETApress

hírportál

Sporttal az egészségért

Magyarországon a szív- és érrendszeri megbetegedések a felnőtt lakosság közel felét érintik, világszerte és hazánkban is vezető haláloknak számítanak ? tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón a Császár-Komjádi uszodában, majd a Megelőzés küzdött meg az Infarktussal.

A Magyar Kardiológusok Társasága, valamint a Semmelweis Egyetem által, a Teva támogatásával életre hívott Érte Vagy! ? című Életmód Program célja, hogy neves hazai sportolók bevonásával tudatosítsa, nem csak a szívünk van értünk, hanem mi is felelősek vagyunk szívünk és érrendszerünk egészségéért! A program elsősorban azok figyelmét hívja fel a mozgás, egészséges életmód, valamint az előírt terápia követésének fontosságára, akik már érintettek a betegségben.

A szív- és érrendszeri megbetegedések jelenleg vezető halálozási oknak számítanak Magyarországon, minden 2. hazai haláleset ezen okra vezethető vissza. A súlyos és gyakran halálos kimenetelű végkifejlet legbiztosabb megelőzési illetve kezelési módja a leggyakoribb rizikófaktorok, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint megfelelő kezelése (lenne). A magas-vérnyomásbetegség Magyarországon a felnőtt lakosság közel 20 százalékát érinti. Gyakran néma gyilkosnak is nevezik, hiszen hosszú ideig tünetmentes lehet, ellenben elhanyagolása a későbbiekben akár szívinfarktushoz, szív- és veseelégtelenséghez, valamint agyi keringési károsodáshoz vezethet.

A magas koleszterinszint eleinte szintén nem jár tünetekkel, következtében viszont nő az erekben a koleszterin (vérzsír) lerakódás, ezáltal szűkül az ér keresztmetszete, zavar lép fel a szervezet vérellátásában és megnő a szívinfarktus vagy például az érszűkület vagy az potenciazavar kockázata. Mindkét betegség kezelése összetett feladat, az életmódváltás mellett a gyógyszeres terápia és az orvosi utasítások szigorú betartása is egyaránt fontos. Megfelelő kezelés ? azaz a vérnyomás és a koleszterin-szint kívánatos értékre történő mérséklése ? mellett bizonyítottan csökken az esélye egy olyan súlyos következménynek, mint az agyvérzés vagy a szívinfarktus.

Mivel e két betegség ?nem fáj?, és a kezelésük megkezdése sem jár azonnali látványos eredményekkel (hiszen egy kockázatcsökkenés kevéssé kézzelfogható), így az érintettek hajlamosak az előírt életmódváltást és terápiát ?lazán kezelni?, magyarul nem tartják be az orvos terápiás utasításait. Éppen ezért a Magyar Kardiológusok Társasága, a Semmelweis Egyetem együttműködésében és a Teva támogatásával életre hívott Érte Vagy! ? Életmód Program célja, hogy tudatosítsa, mindenki felelős saját egészségéért, nem csak a szívünk van értünk, hanem mi is érte! A mozgás, az egészséges életmód, valamint a terápiakövetés fontosságát azokban, akiknél már kialakult valamilyen szív- és érrendszeri betegség.

Mivel a sport az egyik legjobb orvosság (azaz a rendszeres testmozgás bizonyítottan jó hatással van a kardiovaszkuláris megbetegedésekre), ezért a program indításaként ma egy barátságos gálamérkőzés keretében szállt vízbe az Semmelweis Egyetem férfi vízilabda csapata, hogy megmérkőzzön a tagjai között 3 olimpiai bajnokot és 4 válogatott játékost felsorakoztató Teva-Vasas férfi vízilabda csapatával, hogy így hívja fel a figyelmet a sport betegségmegelőző, illetve gyógyító szerepére.

Az Érte Vagy! ? Életmód Program során 4 megyeszékhelyre látogat el a program, továbbá az ország számos patikájában arra kérik a szív-érrendszeri megbetegedésben érintetteket, hogy töltsék ki azt a 13+1 kérdésből álló rizikó totót, amelynek segítségével felmérhetik, mennyit tudnak betegségükről, mennyire ismerik a túlélésüket segítő legfontosabb tanácsokat. A válaszadóknak egy apró ajándékkal kedveskednek majd, ami otthon is emlékeztethet a tennivalókra.

A fentieken túl a szervezők egy rövid kérdőívben arról is érdeklődnek majd a résztvevőktől, hogy mi az életmódbeli változtatás, amit a legszívesebben illetve legkevésbé szeretnek megtenni. A szervezők nagyon bíznak benne, hogy a kampánnyal sikerült a prevención alapuló egészségtudatos viselkedésre ösztönözni a leginkább veszélyeztetetteket, hiszen ők azok, akiknél a legnagyobb az esélye annak, hogy valamilyen kardiovaszkuláris ok miatt idő előtt távozzanak közülünk.

Mindarról, mit tehetünk szívünk egészségéért, hogyan kerülhető el az esetleges újabb infarktus, mely patikákban érhető el a rizikó totó, a honlapon kaphatunk részletes tájékoztatást. S mi lett az eredmény az élsportolók, orvosok és orvostanhallgatók kevert csapatainak mérkőzésén? A nyolcperces negyedekben nem erre figyeltünk. Mindannyian tudtuk, hogy a jó Megelőzéssel szemben sosem lehet esélye az Infarktusnak!

Szóljon hozzá!