ZETApress

hírportál

Maradnak a rezidensek

Véget értek az ünnepek, kezdődnek a dolgos hétköznapok, holnap újra megtelnek az iskolapadok. A fővárosi és megyei kórházak tegnap önkormányzatiból állami tulajdonba kerültek. Egyelőre a rezidensek is tovább dolgoznak, április elsejéig nem élesítik letétbe helyezett felmondóleveleiket.

Sokan szeretnének közülük külföldön munkát vállalni, mivel ott az itteni százezer forintos kezdő fizetésük többszörösét kínálják. Mivel a diploma megszerzése nyelvvizsgához kötött, így a kezdő orvosok a határainkon túl is megállják a helyüket. Más kérdés, hogy odakinn az élet is drágább, s a hálapénz sem megszokott.

A rezidensek képviselete kétszázezer forintos kezdő bért szeretne kollégáinak, a szakorvosoknak meg háromszázezret. Az egészségügyi kormányzat hajlani látszik a kérésre, a részleteket viszont ki kell még dolgozniuk. Erre kértek három hónap haladékot, melyet a fiatal orvosok elfogadtak. Ősszel már többen vállalták, hogy havi kétszázezerért öt évig itthon maradnak és nem fogadnak el a betegeiktől hálapénzt.

A kórházak tulajdonváltása több helyen vezetőváltással is jár. Azoknak a főigazgatóknak, akik eddig jól gazdálkodtak, nem kell félniük, azokat viszont bizonyára leváltják majd, akik eladósították intézményüket. Mivel a változásoknak a betegek érdekeit kell szolgálniuk, fejlesztik a sürgősségi ellátást. Az országot nyolc ellátási régióra osztják és a szakorvosi állományt igyekeznek úgy átcsoportosítani, hogy senki se maradjon ellátás nélkül. Budapesten három csúcsintézményben gondolkodnak. Észak-Pest betegeit a Honvéd Kórház, Dél-Pestét a SOTE Korányi-programmal megerősített Üllői úti klinikái, míg a budai oldalt a SOTE Kútvölgyi és Városmajor úti klinikái és a szomszédos a János Kórház látja majd el.

Idén zárt térben már nem gyújthatunk rá, dohányzásra alkalmas helyet csak a szabadban lehet kijelölni. Két kivétel akad mindössze: a büntetés-végrehajtási és a pszichiátriai intézetek. Mivel tegnaptól még a kórházak udvarán sem dohányozhatunk, a füstölgő orvosok és nővérek sem mutathatnak már rossz példát betegeiknek.

Szóljon hozzá!