ZETApress

hírportál

Critical Moms Pesten-Budán

Ma délelőtt 10-kor a Deák téri templom elől indul az idei Születés Hete fővárosi záróprogramja, a CRITICAL MOMS babakocsis demonstráció, mely a Tabánban ér majd véget egy vidám családi piknikkel ? tudtuk meg Tamás Dorkától.

Idén 80 magyarországi és 6 erdélyi település csatlakozott a rendezvénysorozathoz. Több helyszínen vasárnap is lesznek még programok. A múlt vasárnap, Anyák napján kezdődött Születés Hete országos kulturális, szakmai és tájékoztató rendezvénysorozat látványos felvonulással zárul a fővárosban.

A ma reggel 10-kor a Deák téri templom elől induló CRITICAL MOMS babakocsis demonstráció ezúttal nem csak az akadálymentesítés fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. A gyermeküket ?közlekedtető? édesanyák a Tabánban egy vidám családi pikniken pihenik majd ki a Ferenciek terén és az Erzsébet hídon át vezető út fáradalmait, s egyben megmutatják, hogy milyen is lehetne egy igazán élhető város látképe a városi zöld felületeken piknikező, játszadozó családokkal.

A szervezők várnak mindenkit a facebookon is, aki úgy érzi, volna mit tenni még a város akadálymentesítéséért és élhetőbbé tételéért babakocsival, gyalog, kis motorral, hordozókendővel, kis gyerekkel, nagycsaláddal, biciklivel, nagy pocakkal, jó kedvvel!

A Születés Hete keretében fél 11-kor Székesfehérváron a Kodolányi János Főiskolán Noll Andrea Nandu holisztikus bába Édes igenjeink címmel beszél a szexualitásról, a fogantatásról és a háborítatlan szülésről. 13 órakor Zalaegerszegen a Keresztury Dezső ÁMK-ban Anyaság és hivatás címmel lesz kerekasztal-beszélgetés, 16:30-kor Szentgotthárdon Dériné Tóth Andrea ismerteti az Aranyóra, a szülés utáni első óra fontosságát, míg holnap 11 órakor Egerben Szakács Ibolya terapeuta beszél arról, hogy mennyire fontos a természetes életmód a babavárás idején is. Számos vidéki helyszínen pedig záró eseményként családi nappal, születés-faültetéssel, börzével várják az érdeklődőket.

Szóljon hozzá!