ZETApress

hírportál

Bizottsági ámen az iskolagyümölcs-programra

Az Európai Bizottság ma uniós program létrehozását javasolta, amelynek keretében az iskolások között térítésmentesen osztanának szét gyümölcsöt és zöldséget. A friss gyümölcs és zöldség vásárlására és iskolákban való szétosztására az európai alapokból évi 90 millió euró áll rendelkezésre, amit a programban részt venni kívánó tagállamok saját forrásaikkal egészítenek ki.

Az iskolagyümölcs-program célja a helyes étkezési szokások kialakulásának elősegítése a fiatalok körében. A program nemcsak a gyümölcs és a zöldség ingyenes szétosztására irányul, hanem a résztvevő tagállamoknak nemzeti stratégiát is ki kell dolgozniuk. Az Európai Unióban 22 millióra becsülik a túlsúlyos gyermekek számát. Ebből több mint ötmillióan elhízottak, és számuk várhatóan minden évben négyszázezerrel növekszik. A jobb táplálkozás nagymértékben segíthet a probléma megoldásában. A javaslat most kerül a Tanács és az Európai Parlament elé.

A Nemzeti Szívalapítvány egy éve kérte a javaslat támogatását

Kiemelkedően fontos, hogy a helyes szokások már gyermekkorban kialakuljanak, hiszen ezek felnőtt korban is megmaradnak. Sok gyermek nem eszik elegendő gyümölcsöt és zöldséget, és gyakran nem is tudják, hogy valójában milyen finomak. Csak végig kell sétálni egy európai város tetszőleges nagyobb utcáján, és rögtön látszik a probléma jelentősége, vagyis az, hány gyermeket is érint a túlsúlyosság. Ezen akarunk változtatni ? nyilatkozta Mariann Fischer Boel, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési ügyekért felelős biztos. Az iskolagyümölcs-programra vonatkozó javaslat a gyümölcs- és zöldségpiac szervezésének reformjáról 2007 júniusában folytatott tárgyalások során indult el. A Magyar Nemzeti Szívalapítvány már ekkor sürgette a javaslat mielőbbi kiterjesztését.

A szakértők egyetértenek abban, hogy az egészséges táplálkozás alapvető szerepet játszhat az elhízás gyakoriságának csökkentésében, valamint a csak később jelentkező komoly egészségügyi problémák ? köztük a szív- és érrendszeri megbetegedések és a 2-es típusú cukorbetegség ? kockázatának visszaszorításában. A megoldás kulcsa a megfelelő mennyiségű gyümölcs és zöldség fogyasztása.

Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint egy nap fejenként nettó 400 gramm gyümölcsöt és zöldséget tanácsos elfogyasztani. A Nemzeti Szívalapítvány szerint optimális lenne a napi 600 gramm fogyasztás. Az európaiak többsége nem éri el ezt a szintet, és a csökkenő tendencia különösen szembetűnő a fiatalok körében. A Nemzeti Szívalapítvány emlékeztet, hogy egy friss felmérés szerint Magyarország az egy főre eső gyümölcs és zöldség fogyasztás alapján az Európai Unió tagállamainak utolsó harmadában van.

Tanulmányok bizonyítják, hogy az egészséges táplálkozási szokások gyermekkorban alakulnak ki. Akik gyermekkorban sok gyümölcsöt és zöldséget esznek, azok később is lelkes fogyasztók maradnak. Akik viszont keveset, azok általában később sem változtatnak ezen, és szokásaikat gyermekeiknek is továbbadják. A kutatások tanúsága szerint az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező családok általában kevesebb gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak. Az iskolák egészséges termékekkel történő térítésmentes ellátása ezért valódi változást eredményezhet, különösen hátrányos helyzetű környezetben.

Az iskolák gyümölccsel és zöldséggel történő ellátásához a Bizottság évente 90 millió eurót bocsát rendelkezésre. A tagállamok kormányai választhatnak, hogy részt kívánnak-e venni a programban. Az Unió az úgynevezett konvergencia-régiókban, ahol alacsonyabb az egy főre jutó GDP, a programokat 50%-ban illetve 75%-ban társ-finanszírozza. Ezzel a pénzösszeggel nem lehet a meglévő nemzeti finanszírozást helyettesíteni, hanem olyan további tevékenységek támogatására szolgál, amelyek kapcsolatban állnak már meglévő programokkal vagy teljesen új kezdeményezések.

A nemzeti hatóságoknak az egészségügyért és az oktatásért felelős állami szervekkel együttműködve, az ágazat és az érdekelt felek bevonásával a tagországi preferenciákhoz igazodó nemzeti stratégiát kell kidolgozniuk. A programok a 2009/2010-es tanév elején indulnak. A Magyar Nemzeti Szívalapítvány örömmel üdvözli a Bizottság javaslatát, és feltétlenül bízik abban, hogy a kormány a program magyarországi bevezetéséről hoz majd döntést.

Szóljon hozzá!