ZETApress

hírportál

Díjazott a Béres

Ma délután 1 órakor, a Magyar Egészségügy Napján első ízben adták át a Béres Egészség Hungarikum Díjat. A díjjal azoknak a civileknek és egészségügyi dolgozóknak a munkáját köszönték meg, akik sokat tettek a környezetükben élő emberek egészségéért és a közösségükért, tudtuk meg Sajtóosztályuktól.

A Béres Egészség Hungarikum Díjat a hagyományteremtés szándékával adta át Dr. Béres József, a Béres Egészség Hungarikum Program életre hívója Budapesten. A Magyar Egészségügy Napja alkalmából átnyújtott elismerés azokat a civileket és egészségügyi dolgozók hivatott kitüntetni, akik jó példával járnak elöl a közösségük egészségének fejlesztése, életkörülményük javítása érdekében.

A Béres Egészség Hungarikum díjazottjai

Balatoni Tamásné, a Magyarmecske Általános Iskola igazgatónője, aki a 350 fős dél-baranyai település valóságos mozgatója: évente szervez fesztivált az iskola diákjainak, ami a különböző szociális kultúrában felnövekvő gyerekek találkozó helye, minden nyáron ingyenes felzárkóztatást tart a környékbeli diákoknak, jótékonysági eseményeket rendez, és egy-egy kollégának szervezett kirándulásba bevonja a környék pedagógusait is.

Dr. Kiss Tóth Emőke védőnő, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karának dékánhelyettese, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei védőnőképzés megteremtésének élharcosa, rengeteget tesz a fiatal, leendő védőnők neveléséért, és rajtuk keresztül a csecsemők egészségéért.

Marsiczki Józsefné, a XVII. kerületi Napsugár Óvoda óvodapedagógusa, akinek aranyat érő fejlesztő kezei között több mint 30 éve nőnek fel gyerekek, kiemelten foglalkozik mozgásfejlesztéssel, a problémás gyerekek felzárkóztatásával, valamint alapítványi programok szervezésével.

Civil elismerés a mindennapok hőseinek

A díjazottakat a Béres Egészség Hungarikum Alapítvány kuratóriuma választotta ki a hozzá érkezett civil ajánlások alapján. A július elsejei díjátadást megtiszteli jelenlétével Gábor Edina, az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) főigazgatója. Az OEFI a Béres Egészség Hungarikum Program szakmai partnere.

A Béres Egészség Hungarikum Program azért jött létre, hogy Magyarország Európa egyik legegészségesebb nemzetévé váljon. A civil kezdeményezések hálójára építve egy egészségesebb, sikeresebb lét megteremtéséért küzd hazánkban. A program egyik célkitűzése, hogy az öt- és tízezer fős települések életkörülményein, versenyképességén igyekezzék javítani a számukra hirdetett egészségterv-készítő és megvalósításra ösztönző pályázaton keresztül. A Béres Egészség Hungarikum Programról bővebben itt olvashatunk.

Szóljon hozzá!