ZETApress

hírportál

Lélekgyógyász testi baj ellen

A minap mutatkozott be az Integrál Akadémia (INTA) a Bécsi úti Symbol Kávézóban. Gánti Bence alapító és szakmai igazgató beszélt az Európában és a világon is egyedülálló felnőttképzésről.

Egyediségét az adja ? hangsúlyozta ?, hogy a testi betegségeket gyógyító holisztikus szemléletű orvosokhoz hasonlóan a lélekkel foglalkozó terapeuták, trénerek számára is létezik egy holisztikus szemléletű pszichológia, vagyis az integrál pszichológia.

A rendezvény díszvendége volt Devalon Long Time Travelling Small Legs (eredeti indián nevén: Mis-Sum-AHK-Kum-Ka), az Észak-amerikai Pikunni Fekete Láb-törzshöz tartozó indián orvosságos ember, aki törzsének díszes öltözékében jelent meg, és ízelítőt adott hagyományaikból, a dobszóval kísért napköszöntő énekből, amely szertartásaik része. Újságírók előtt elmondta: azért van most Magyarországon, hogy itt is segítse az embereket a Naptánc, az Izzasztó kunyhó és a Látomáskeresés szertartásokkal. Üzenete lényege: mindegy, hol született az ember, milyen a bőre színe, hol vannak a gyökerei, milyen vallásban hisz, a lelke mindenkinek egyformán reagál a gyógyító segítségre.

Gitárszóval kísért közös éneklésre is lehetőségünk nyílt a sajtótájékoztatón, amikor Bagdi Bella életmódtréner és mantra énekesnő lépett a mikrofonhoz. Az egyszerű erdélyi lány ? aki valamikor elindult otthonról és sokáig nem találta a helyét ?, mára egyre ismertebb, sokfelé szeretettel várt mantra énekesnő. Karácsony előtti jótékonysági koncertjének okát, célját ismertette a hallgatósággal: ? Amikor kigyúlnak a városban is a fények, kell, hogy a szívünkben is érezzük a szeretet lángját ? fogalmazta meg tömören a ma esti Szeretetláng című koncert mondanivalóját. Az esemény színhelye az Uráni Nemzeti Filmszínház lesz este 7-kor. A bevételből erdélyi árvákat, és a vörös-iszap gyermek-károsultjait kívánják támogatni. Bővebb információk a művész honlapján olvashatók.

Az Integrál Akadémia képzése

A hároméves integrál pszichológia képzés egyedülállósága a képzés metodikáját is vezérlő újfajta szemléletében és gyakorlatiasságában rejlik. Ezt a személetet Gánti Bence integrál szemléletű klinikai szakpszichológus, a keleti tanok ismerője, kommunikációs- és személyiségfejlesztő tréner honosította meg Magyarországon az elmúlt tíz évben. Az Integrál Akadémia képzése, az Integrál Pszichológia szak 2006-tól működik hazánkban, az Integrál Akadémia szervezeti kerete pedig 2009 februártól, jelenleg 120 hallgatóval.

A hároméves képzés végére a hallgatónak átfogó elméleti tudása van az integrál szemléletről, a pszichológia és a spiritualitás gyakorlatban is alkalmazható elméleteiről, továbbá gyakorlati tudást és jártasságot szerez az integrál szemléletű tanácsadói, coaching szintű terápiás munkához. Ehhez az átfogó elméleti képzéshez két éves, beszélgetési technikákat és módszereket helyben megtanító, gyakorlati tréninget építettünk be a képzésbe.

A képzés része továbbá a saját-élményű terápiás csoportfolyamatban való részvétel, és egy meditációs elvonulás is, amely tetszőlegesen választható a hallgató által. A hagyományos főiskolákhoz és egyetemekhez képest itt az évfolyam egyben egy személyiségfejlesztő közösséggé válik, amely a szemlélet átalakulásának fontos eleme, mely metódus jól ismert a keleti tanítási rendszerekben is. További információk idekattintva olvashatók.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Guruk az Akadémián | ZETApress

Szóljon hozzá!