ZETApress

hírportál

Óh, azok a csodálatos vesék!

Jelenleg minden tizedik európai lakos érintett a vese valamilyen problémájában, pedig egyszerű és olcsó módon időben felismerhető lenne a betegség, ha gondolnának rá. Miközben Magyarországon legalább félmillió ember érintett, a nemzetközi felmérések szerint az emberek 90 százaléka azzal sincs tisztában, hogy pontosan mit is csinál ez a szerv, tudtuk meg a délutáni sajtótájékoztatón.

A Nemzetközi Nephrologiai Társaság (International Society of Nephrology (ISN)) és a Vesealapítványok Nemzetközi Szövetsége (International Federation of Kidney Foundations (IFKF)) kezdeményezésére minden év márciusának második csütörtökét a Vese Világnapjaként tartják számon. A Vese Világnapra 2008-ban immár harmadik alkalommal kerül sor, hogy a nemzetközi egészségügyi közösség segítségével hívják fel a figyelmet a vesék szerepére és krónikus vese elégtelenségre.

A Világnap időpontja idén március 13-a, amit már hat kontinens több mint 60 országában tartanak meg. Az idei év központi üzenete nagyon egyszerű: A vesebetegség gyakori, súlyos és kezelhető betegség. A Vese Világnap nemzetközi fő partnere az AMGEN cég, mely egyben a magyarországi események anyagi támogatója is.

Világszinten átlagosan tízből egy felnőtt érintett a vese valamilyen károsodásában, de a veséknek az egészségünkben játszott fontos szerepe mégis alig ismert. A felmérések szerint a lakosság kevesebb mint 5 százaléka tudja, hogy a szerv hol helyezkedik el a testben és pontosan mit is csinál. Ezért választották az idei év mottójául, hogy Csodálatos Vesék! ? és a nagyközönségnek szóló kommunikáció során ezért fókuszálnak a vese működésével kapcsolatos legalapvetőbb ismeretekre. Ilyen egyszerű de kevéssé ismert tény például, hogy a veséink minden nap 200 liter vért szűrnek át és tisztítanak meg.

A világnapi kampány globálisan a vesebetegségek növekvő előfordulására reflektál, mivel az aktuális klinikai tanulmányok szerint a krónikus veseelégtelenségben szenvedők 90 (!) százaléka továbbra is felismeretlen marad. Így például a magas vérnyomáshoz vagy koleszterinszinthez hasonlóan mire a vesebetegségnek érezhető és laikusoknak is érzékelhető tünetei lesznek, addigra már rendszerint késő, pedig egy egyszerű és olcsó, a vizeletvizsgálat során Magyarországon is rutinszerűen elvégzett laborvizsgálattal időben észrevehető a gond. (E laborvizsgálatok során az albumin illetve a kreatin nevezetű anyagok vizeletben történő megjelenését nézik, ugyanis megjelenésük a vese és az érrendszer megindult károsodására utal.)

Európában a vesepótló kezelésben (dialízis vagy transzplantáció) részesülők aránya jelenleg 125 az egymillióból, de ez pusztán a jéghegy csúcsa, mivel a teljes európai populáció tíz százaléka érintett különböző súlyosságú veseproblémákban. Magyarországon a cukorbetegség és a magas-vérnyomás betegség okozta vesekárosodás legalább félmillió felnőttet érint. A tendenciák alapján a helyzet egyre súlyosabb lesz, az előfordulás gyakoriságának növekedése ugyanis összefügg a többi, modern népbetegség ? például az elhízás, magas-vérnyomás betegség, cukorbetegség ? terjedésével.

Mindezeken túl a vese funkció rendellenességei a szív- és érrendszer általános állapotába történő korai betekintést kínáló ablakként viselkednek, ami kiváló lehetőséget nyújt az időben történő felismerésre még az olyan gyilkos betegségek kialakulása előtt, mint amilyen a szívinfarktus, vagy az agyvérzés.

A veseprobléma (ún. beszűkült vesefunkció) másfelől igazi kockázatsokszorozó. Akinél ilyen eltérést találnak, annál több mint tízszeresére ugrik az esélye az idő előtt bekövetkező szív- és érrendszeri eredetű halálozásnak! Ennek jelentőségére mutat rá az is, hogy az elégtelen veseműködésű érintetteknek százszor nagyobb az esélye a szív- és érrendszeri eredetű halálozásra, mint arra, hogy eljut a végstádiumú veseelégtelenség állapotába.

Bár a probléma ? érthetően ? nem közelíthető meg pusztán a költségek oldaláról, azt is érdemes megjegyezni, hogy a világnap alkalmából elhangzott adatok szerint jelenleg Nagy-Britanniában csak a művese kezelés önmagában a teljes egészségügyi ráfordítás 2 százalékát elviszi, és ez öt éven belül megduplázódik! Ehhez képest egy megelőző, felvilágosító stratégia megvalósítása igen mérsékelt kiadást jelent(ene).

A magyar nefrológia egyik legnagyobb előrelépése hogy sikerült hazánkban egységesíteni a jelenleg a veseműködés legjobb általános jelzőjének (az ún. GFR érték) kiszámítását. A tervek szerint ez az érték is automatikusan megjelenik minden laborleleten, így adva az eddigieknél jobb, és minden szakorvos és háziorvos számára elérhető lehetőséget a panasz és tünetmentes veszélyeztetettek felismerésére és ismeretet ad számos gyógyszer megfelelő adagolásához.

A Vese Világnap részeként ? a tavalyi évhez hasonlóan ? az idei évben is szakmai levélben hívják föl a figyelmet a vese egészség-megőrzésének fontosságára. A levél aláírói minden tudományos társaságot, szakmai és civil egészségügyi szervezetet, betegegyesületet arra kérnek, hogy tevékenységükkel járuljanak hozzá a krónikus vesebetegségek okozta szív- és érrendszeri kockázat csökkentéséhez, és lehetősségeik szerint hívják fel a figyelmet a krónikus vesebetegségek korai felismerésének és kezelésének jelentőségére.

A világnapon transzplantált és dializált emberek segítségével elkészült ?babláncokkal? kívánják a szervezők felhívni a figyelmet a feleslegesen gyorsabban károsodott vagy elvesztett vesékre. Az elkészült babláncokat a Lánchídon függesztik ki a készítőik. A figyelemfelhívás további eszköze az a 10 kérdésből álló, az általános ismereteket terjesztő teszt is, amit a helyszínen, illetve majd online lehet kitölteni.

Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége

A VORSZ az ország egész területét lefedő 34 tagegyesület működését fogja össze. A kiemelten közhasznú szervezet alapvető célja a vesebetegség bármilyen stádiumában levő emberek érdekeinek védelme, az arra rászoruló tagszervezetek, tagok szakmai, jogi és anyagi támogatása. Rendszeresen szerveznek konferenciákat, oktatásokat a betegeket érintő szakmai és kevésbé szakmai kérdésekről (betegjogok, megelőzés, korai felismerés, gondozás, művese-kezelés, szervkinyerés, szervátültetés, utógondozás, rehabilitáció stb.), illetve szórólapokat, tájékoztató anyagokat készítenek a betegség tüneteinek megismertetésére. A Vesevilág című képes folyóiratuk 1987 óta rendszeresen, kéthavonta jelenik meg, a lapot az egyesületek tagjai mellett az érdekkörükbe tartozó intézmények, szakemberek is térítésmentesen megkapják.

Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért

A TAMÉ 1991 óta létezik, 1998 óta közhasznú szervezetként működik. Céljuk a rehabilitáció, a tájékoztatás és az ismeretterjesztés, illetve az OVSZ-szel kötött együttműködési megállapodás keretében a Szervkoordinációs Iroda munkáját is segítik a donációk számának növelése érdekében. Ennek megfelelően tevékenységük egyaránt magában foglalja a rehabilitációs (pl. üdülésszervezés szervátültetésre váró és már átültetett felnőtteknek és gyermekeknek) és a tájékoztatási, ismeretterjesztési programokat. Ez utóbbi tevékenység részeként a művese-állomásokon tájékoztatják az érintetteket, egészségügyi szakiskolákban szerveznek előadásokat, és már több mint 60 helyszínen volt látható a Fény és Árnyék című, a művesekezelésen lévőket és a donáció (szervkivétel) mozzanatait bemutató fotókiállításuk. Mindezek mellet az alapítvány nevéhez fűződik a Magyar Filmszemle Különdíjával is elismert, egy művesekezelt fiatal nő életéről szóló 25 perces dokumentumfilm is.

Az AMGEN egy biotechnológiai fejlesztő és felfedező cég, aki innovatív humán terápiákat fejleszt és juttat el a rászorulókhoz. A gyógyszerei betegek millióinak segítenek a rák, a vesebetegségek, a rheumatoid arthritis, és más súlyos betegségek elleni küzdelemben. Számos új és ígéretes lehetőséget hordozó fejlesztéssel a céljuk továbbra is az, hogy a betegek szolgálatába állítsák a tudományt.

Szóljon hozzá!