ZETApress

hírportál

Amit egy biomenedzsernek tudnia kell

A jövő biomenedzserei számára elérkezett az összefoglalás ideje: november 30- án és december 1-jén a Biomanager képzés résztvevői élettudományi háttérrel és jelentős gazdasági tudással rendelkező, hazai és nemzetközi sikereket elért üzletemberek, üzleti tanácsadók segítségével frissíthetik fel azt a széleskörű tudást, amit eddig a szakmával kapcsolatban elsajátítottak, tudtuk meg Sajtóosztályuktól.

Többek között átismételhetik, hogy milyen eredményeket érdemes piacosítani, hogy egy-egy kutatási eredmény vagy projektötlet piacosításához milyen üzleti modellt érdemes választani, hogy melyik szellemi tulajdont képező ötletet érdemes védenünk és milyen eszközökkel, illetve, hogy hogyan építhetünk, menedzselhetünk, finanszírozhatunk hatékonyan egy élettudományi vállalkozást. Ráadásul most sem maradnak az érdeklődők sikertörténet nélkül, hiszen két kiemelkedő hazai cég ? a pathológiai munkafolyamat teljeskörű digitalizálását célnak tekintő 3DHistech, és az őssejtbank szolgáltatást végző Zelion Pharma Kft. felfelé ívelő karrierjét követhetik nyomon a résztvevők.

A Magyar Biotechnológiai Szövetség szervezésében és az NKTH támogatásával tavaly júniusban útjára indított BioManager képzés eredetileg húsz főre tervezett kurzusait átlagosan 120-150, az ország minden részéről érkező fiatal kutató, egyetemista, kis- és középvállalati menedzser, illetve az élettudományi szektor iránt érdeklődő vállalkozó látogatta. Ugyanis az interdiszciplináris szemléletű, gyakorlati megközelítésekre is igen nagy hangsúlyt fektető modul célja az volt, hogy felkészítse a résztvevőket, hogy az élettudományi háttér és a biotechnológiai menedzser-ismeretek ötvözésével hatékony részt tudjanak vállalni a szektoron belüli (biotechnológiai, gyógyszeripari, orvosi műszer vagy egyéb élettudományi) cégek tevékenységében, illetve irányításában. A képzésről és a programról bővebb információt itt olvashatunk.

Szóljon hozzá!