ZETApress

hírportál

BioCamp, a jövő kutatásainak fóruma

Ma a Novartis tanúbizonyságát teszi töretlen elkötelezettségének a kutatás és innováció iránt a 2010-es Novartis Nemzetközi Biotechnológiai Vezetői Tábor (BioCamp) megrendezésével ? tudtuk meg sajtósaiktól.

A háromnapos szemináriumon biotechnológiai és üzleti szakemberekkel találkozhat 24 ország vezető nemzetközi egyetemének 60 kiválasztott diákja, köztük magyar résztvevővel. A hét évvel ezelőtt első alkalommal Taiwanon megrendezett BioCamp nemzetközi fórummá vált a világszerte tudományos és üzleti tanulmányaikat folytató diákok számára, ahol egy rendkívül versenyképes üzleti környezetben tanulhatnak, oszthatják meg egymással tudásukat és dolgozhatnak együtt. A Nemzetközi BioCamp ma megrendezett szemináriumát most először rendezték a Novartis Svájcban található, bázeli központjában.

A Novartis BioCamp alkalmat ad a feltörekvő tehetségek számára, hogy saját szemükkel láthassák, hogyan jutnak el az új terápiák a laboratóriumból a betegekhez ? mondta Joseph Jimenez, a Novartis elnök-vezérigazgatója. ? Nagyon izgalmas számomra látni a BioCamp résztvevőit, ahogy egymást inspirálják, vitáznak a program során, ami újabb tudományos innovációs elképzelések felvetését és a betegek számára egyre nagyobb előnyöket eredményez.

Idén Magyarországról 34 hallgató jelentkezett, a jelentkezés a 4 orvosi egyetemen, a Magyar Orvostanhallgatók Egyesületének segítségével zajlott. Hazánkat a Szegedi Tudományegyetem PhD hallgatója, Vojnits Kinga képviseli, aki jelenleg az Európai Bizottság olaszországi Kutatóközpontjában tevékenykedik.

A program során a Nemzetközi BioCamp résztvevői műhelytalálkozókon vesznek részt, és megismerkedhetnek azokkal az új, áttörést jelentő gyógyszerkészítményekkel, amelyek a betegek eddig még megoldatlan egészségügyi problémáira nyújtanak megoldást. A hallgatók számára a BioCamp emellett alkalmat ad még a gyógyszeripari és a biotechnológiai iparágakban adódó előrejutási lehetőségek megismerésére is.

A Novartis-nál egyetlen célunk, hogy megfelelő ismeretek birtokában a megfelelő gyógyszert a megfelelő beteghez juttassuk el a megfelelő dózisban ? mondja Dr. Dhavalkumar D. Patel, PhD, a Novartis Európai Orvosbiológiai Kutatóintézetének (NIBR) elnöke, valamint az Autoimmunitás, Transzplantáció és Gyulladásos Megbetegedések Részlegének vezetője.

A hallgatóknak lehetősége nyílik a Novartis néhány legújabb laboratóriumának megtekintésére is. A jövőbeli bázeli Novartis Campus teret biztosít az innovációnak és a kreativitásnak, amelyben 10 új, már működő kutatási és irodaépület vesz részt, és már készülnek a tervek számos újabb létesítésére is, amikben a tervek megvalósulása után kb. tízezer munkavállaló fog dolgozni.

A program utolsó napján a BioCamp csapatokban dolgozó résztvevői egy külső és belső szakértőkből álló zsűrinek mutatják be kidolgozott üzleti esettanulmányaikat. A zsűri három egyéni és egy csapat győztest választ a közreműködés, előadás, vezetői készség és csapatmunka alapján. Az eseménynek köszönhetően 24 ország hatvan kiemelkedő teljesítményt nyújtó egyetemi hallgatója találkozik a Novartis bázeli központjában, ami a vállalat legfontosabb kutatási és fejlesztési egysége.

A Novartis tudósai és vezetői ? köztük Joseph Jimenez elnök-vezérigazgató ? illetve biotechnológiai szakemberei által tartott szemináriumok alkalmat adnak a résztvevők számára, hogy bepillantást nyerjenek az iparág rejtelmeibe.

Az immár hetedik alkalommal megrendezésre kerülő esemény programjában a tudományos és üzleti területeken mester, PhD és post doktori tanulmányaikat folytató diákok vehetnek részt, elősegítve ezzel a kutatási terület feltörekvő tehetségei következő generációjának kinevelését.

A Novartis

A Novartis olyan egészségügyi megoldásokat kínál, melyek a betegek és társadalmak növekvő szükségletei célozzák. Kizárólag az egészségügyre fókuszálva, a Novartis változatos portfoliót kínál ezen szükségletek kielégítésére: innovatív gyógyszerek, kedvező ár-érték aránnyal rendelkező generikus termékek, oltóanyagok, diagnosztikai eszközök és vény nélkül kapható termékek.

A Novartis az egyetlen vállalat, amely vezető szerepet tölt be a fenti területek mindegyikén. A 2009-es évben a Novartis csoport forgalma 44,3 milliárd dollár volt, míg kutatás-fejlesztésre az elmúlt évben mintegy 7,5 milliárd dollárt fordított. A svájci, bázeli székhelyű Novartis csoport a világ 140 országában van jelen, és világszerte százezer főt foglalkoztat. További információk idekattintva olvashatók.

Szóljon hozzá!