ZETApress

hírportál

Törődés és gyógyítás az áruházban

Magyarországon első alkalommal került tartottak megrendezésre olyan egészség és életmód rendezvény, ahol a legtöbb számottevő magyar betegszervezet megjelent. Az eseményen közel ötven betegszervezet képviseltette magát, akik a legkülönfélébb ingyenes egészségügyi szűrésekkelt, tanácsadássalt és felvilágosító programokkal várták, több mint kétezret kínáltak az oda látogató érdeklődőknek.

A rendezvény során lezajlott kerekasztal beszélgetésen a betegszervezetek mellett Dr. Falus Ferenc országos tisztifőorvos, valamint Hipszki Mihály, a Nemzeti Civil Alapprogram képviselője, Dr. Falus Ferenc országos tisztifőorvos, illetve a legnagyobb orvosszakmai társaságok prominensei vettek részt.

A kerekasztal megbeszélés során több téma felmerültterítékre került, melyek közül a legkiemelkedőbbett a az egészségügyi szűrések kérdése volt. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az ad hoc szűrések önmagukban nem vezetnek célra, helyettük a népesség egészét érintő, szakmailag megalapozott szűrések szervezésére lenne szükség. A kerekasztal megbeszélésen a részt vevők Dr. Falus Ferenc országos tisztifőorvos elmondta egyetértettek abban, hogy az egészség fókuszú rendezvények alkalmával elvégzett szűrések sokszor felületesek, a körülmények nem hasonlíthatóak össze a szervezett szűrések során rendelkezésre állóakkal.

A másik nagy gond az ad hoc jellegű szűrésekkel, hogy a kiszűrteket nem irányítják tovább az ellátó rendszer felé, így hiába ismerntek fel valamilyen problémát, az kezeletlen marad. A kerekasztal megbeszélés résztvevői megjegyezték, hogy nagy szükség van az ad hoc szűrések kézben tartására, amit az orvostársaságokkal, a betegszervezetekkel, valamint az egészségügyi kormányzattal közösen, akkkreditációs rendszer felállításával, a betegek irányításának megalapozásával, valamint a szakmai minimum feltételek megteremtésével kell segíteni.

A kerekasztal megbeszélés másik fontos témája a betegszervezetek által végzett munka hatékonysága volt. Bodor Mária, a Rákbetegek Országos Szövetségének elnöke kiemelte az egyéni segítés fontosságát, Prof. Dr. de Châtel Rudolf, a Magyar Hypertonia Társaság elnöke pedig kitért arra is, hogy a betegszervezeteknek nagyon fontos szerepe lenne a betegek gyógyszerszedési hajlandóságának növelésében. A betegszervezetek feladata Falus Ferenc szerint elsősorban a megfelelő életmódra nevelés, emellett a betegek életminőségének javítása és a fájdalomcsillapításban történő segédkezés.

Kerpel-Fronius Sándor professzor, gyógyszerészeti szakértő ? a rendezvény fővédnöke ? elmondta, hogy a társadalombiztosítász egészségpénztár által támogatott gyógyszerek mit sem érnek, ha a betegek nem tartják be a a terápiás utasításokat, és idő előtt elhagyják a gyógyszerszedést. A betegek terápiás fegyelmének megteremtése érezhetően javíthatná az egészségi állapot szintjét, új anyagi források bevonása nélkül.

Novartis Egészségnap a Lurdy-házban

A betegszervezetek részéről felmerült az igény arra is, hogy sokkal szorosabbra fűzzék kapcsolatukat mind az egészségügyi kormányzattal, mind az orvosszakmai szervezetekkel. Ahogyan az elhangozott, az Európai Unió számos országában a betegszervezetek részt vesznek a gyógyszerhatékonysági és a gyógyszertámogatásra vonatkozó megállapodások kialakításában, illetve tanácsadói szerepük van az orvostársaságok által kezdeményezett programokban. A résztvevő betegszervezetek azon reményüknek adtak hangot, hogy a jövőben az ilyen irányú törekvések Magyarországon is megjelennek. A betegszervezetek vezetői megállapodtak abban is, hogy a közeljövőben a szakújságírók bevonása mellett folytatják a párbeszédet.

Szóljon hozzá!