ZETApress

hírportál

Veszélyes liftaknák

Illegális lift végzett az idős asszonnyal, olvashattuk a tegnapi Blikkben. Egy évtizeddel ezelőtt olyan idős emberrel találkoztam, aki majdnem halálos áldozatává vált egy épülő liftaknának.

Egy vállalkozó épített egy villát valahol Budán. Nem magának építette a házat, hanem az újgazdagoknak. Olyan embereknek, akiknek egy-két szint megtétele is nehezükre esik, akik a lépcsőzés helyett a liftezést választják. Utána meg csodálkoznak, hogy a mozgásszegény életmód miatt megbetegednek.

A vállalkozó minél kevesebb összeget akart költeni, ezért az őrökön is spórolni akart. Idős édesapját bízta meg a feladattal. Őt be sem kellett jelenteni, adót sem kellett fizetni utána, az öregnek meg úgyis mindegy volt, hogy éppen hol alszik. Otthon pihen-e éjszakánként, vagy az építkezésen. Az apa is szívesen vállalta a faladatot a gyermekért.

Elkészült a legfelső szint is, s a falak körbevették a liftaknát is. Tetejére került volna a liftgépház is, de ezt csak a következő nap akarták felszerelni. Addig az akna fedetlenül tátongott, s mivel senki sem mászkált a tetőt, a körülkerítés is elmaradt. Ez okozta az apa vesztét.

Az idős úr a friss tavaszi éjjelen magaslati levegőre vágyott. Felment a tetőre, hogy onnan nézzen szerteszét. A fák lehulló levelének lágy neszét még nem hallgathatta, mert arra az őszi idő a legalkalmasabb. Ő csak sétálgatott a sötét födémen, mivel fia a kivilágításról sem gondoskodott.

Az apa hirtelen elveszítette a lába alól a talajt. A fedetlen és bekerítetlen liftaknába lépett, amelyben aztán emeleteket zuhant lefelé. Gerince is, tüdeje is megsérült. Mivel egyedül volt odafenn, sokáig feküdt sérülten odalenn. Csak a reggeli munkakezdéskor találtak rá a dolgozók. Mentőt hívtak, kórházba szállították, s szerencséjére az orvosok megmentették az életét.

A hatóságok is hamar tudomást szereztek az esetről, és eljárást indítottak a fiú ellen. Gondatlan veszélyeztetés vétsége volt a vád, de a munkajogi és -biztonsági szabályok felrúgásáért és felelnie kellett. Ítéletéről nem szereztem tudomást, arra viszont emlékszem, hogy sosem látogatta meg a kórházban sokáig lábadozó édesapját. Azért haragudott rá, hogy az orvosoknak és rendőröknek részletesen beszámolt sérülése körülményeiről ahelyett, hogy fia védelmében megpróbálta volna eltussolni a dolgokat. Csak nem azt várta tőle a drága gyermek, hogy öngyilkossági kisérletnek állítsa be a munkáltató hibájából bekövetkezett üzemi balesetet?

Szóljon hozzá!