ZETApress

hírportál

Gyermekotthoni vigalom

A Heves Megyei Önkormányzat Gyermekotthona és Fogyatékosok Otthona idén is megrendezte hagyományos gyermeknapi programját az intézetben gondozott több mint 170 gyermek és fiatal számára. A támogató pénzügyi vállalatnak köszönhetően az intézmény kicsiny lakói városnéző kisvonatozáson vettek részt megtekintve többek között a Dobó teret, a Szépasszony-völgyet és az egri várat is.

Az ebédszünetet követően a Ki mit tud? ? vetélkedő következett, amely során a lakók az Indul a bakterház és a Rómeó és Júlia című musicalt is előadták, énekeket, mondókákat, verseket szavaltak, valamint angolkeringővel és bűvészkedéssel is szórakoztatták az odalátogatókat. Az Otthon játszóterén rendezett egész napos programot fagylaltozás, közös éneklés és esti discó zárta.

Dr. Hompoth Emese, az intézmény igazgatónője elmondta, hogy az Otthon kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a gyerekek és fiatalok minél több szabadidős- és kulturális programon, környékbeli kiránduláson és sportrendezvényen vehessenek részt, mert a közösségi események és az aktív tevékenység a normalizáció és integráció két kiemelten fontos eleme. ? Erőfeszítéseink gyümölcsét misem mutatja jobban, mint hogy, az intézmény gondozottjainak Terrakotta zenekara, Manók Menő Tanodája színjátszó csoportja, valamint a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület vezetésével működő színjátszóik és néptáncosaik nagy sikerrel szerepelnek helyi és országos fesztiválokon is ? teszi hozzá az igazgatónő.

Az elmúlt időszakban számos fejlesztésre is sor került az Otthonban: 2008 decemberétől beindították a tréninglakást, mellyel egy újabb lépést tettek a gondozottak önállóbb életre nevelése terén. A 2009 januárjában átadott tornaszobák több lehetőséget biztosítanak a mozgásterápiának. További jelentős eredmény, hogy hat csoport fejlesztőiskolai oktatásban, míg a felnőtt lakók terápiás és készségfejlesztő, illetve munka-rehabilitációs foglalkoztatáson vehetnek részt.

Tar János régióvezető a támogató képviseletében elmondta: ? a Provident a Közösségért program keretében több éve támogatjuk az egri Otthon hagyományos gyermeknapját, és biztos vagyok benne, hogy az együttműködésünk a jövőben is folytatódni fog. Jó látni a gyerekeket örülni, és jó érzés, hogy ebben mi is szerepet vállalhattunk.

Szóljon hozzá!