ZETApress

hírportál

Címzetes főorvosok

Újabb címzetes főorvosi elismerések találnak gazdára. Június 4-án, pénteken este fél 6-kor Balatonalmádiban a Ramada Hotelben újabb 8 háziorvos veheti át a megbecsülés és a tisztelet gesztusaként a címzetes főorvosi címet ? tudatta a Kos és Bika Reklámstúdió.

Először április 21-én tüntették ki Tatabányán az ország egyik legidősebb háziorvosát a 80 éves Bartus Bélát nyugdíjba vonulása alkalmából. Akkor vele együtt 18 tatabányai és kistérségi háziorvos vehette át az országban elsőként az Országos Alapellátási Intézet által alapított, gesztus-értékű elismerést.

Az ötletadó és kezdeményező intézet vezetőiben évek óta formálódik a szándék, hogy az alapellátásban dolgozók esetében is jelezzék az életpálya ívét. A családorvos a praxis magányában dolgozik, s hiába tölt el évtizedeket a gyógyításban, vesz részt a továbbképzéseken, felel meg az egyre bonyolultabb szakmai elvárásoknak, kívülről mégsem látszik a fejlődés, nem léphet a képzeletbeli ranglétrán egyre feljebb és feljebb. Ezért a gesztus-értékű főorvosi elismerés valahol a civil és az állami-hivatalos között.

Ahogyan az utánpótlás hiánya, az elöregedő és a betöltetlen praxisok emelkedő száma jelzi, ezen a téren is érdemes lenne megfelelően honorálni a szakmai utat, ezzel is növelve a szakma presztízsét. Ezt teszi a IX. Országos Háziorvosi Napok, ahol a címzetes főorvosi elismerések átadásán túl azt is hangsúlyozzák a résztvevők, hogy a lakosság egészségi állapotának pozitív változása az elmúlt 15 év 4,2 életév nyeresége az alapellátásban dolgozók munkájának is vitathatatlan eredménye.

A betegek sorsa, jó és pontos diagnózisa, hogy időben szakorvoshoz kerülhessenek, Magyarországon összesen 6800 háziorvoson múlik. Közülük Hidas doktor fiatalnak számít a maga 72 évével, heten viszont 80 felett is aktívan rendelnek, helyettesítenek, vagy éppen a Máltai Szeretetszolgálatnál dolgoznak. Nos, ők nyolcan vehetik át az újabb címzetes főorvosi elismeréseket a IX. Országos Háziorvosi Napokon. A kitüntetett doktorok listája: Pető Éva, Tamás Elvira, Sidló Gábor, Literáti Nagy Ferenc, Seszták Adrienne, id. Szántay Gábor, É. Nagy Márta és Hidas István.

Szóljon hozzá!