ZETApress

hírportál

Maradjon 140/90 Hgmm alatt!

A Magyar Hypertonia Társaság 2005. őszén indított ?Éljen 140/90 alatt!? programjának pozitív visszajelzései és eredménye alapján a Társaság fontosnak tartja, hogy folytassa a mára már mozgalommá nőtt kezdeményezést, és a cél-vérnyomásértéket már elért betegeket továbbra is segítse a normális vérnyomásérték fenntartásában. A 2006. novemberében indított adatfelvétel, és az azóta már részben feldolgozott regiszter adatok, valamint a tavaly őszi lakossági kutatás azt mutatják, hogy a program elérte a kitűzött célokat, illetve az érintettek oldaláról megfogalmazódott az igény egy ilyen irányú, segítő kezdeményezés folytatására.

Ennek jegyében a Társaság újra lehetőséget nyújtott betegszervezetek és civilszervezetek számára, hogy megpályázzák az egy napos, előadással kiegészített ingyenes szív- és érrendszeri szűrést. A budapesti Erzsébetvárosiak Klubja Egyesület tagjai tegnap vehettek részt ezen az eseményen. A 18 hónapos felvilágosító, az orvos-betegegyüttműködés elősegítésére és a betegedukációra fókuszáló program eredményeként elmondható, hogy a Magyar Hypertonia Társaság ?Éljen 140/90 alatt!? elnevezésű kezdeményezése pozitív eredményekkel szolgált, és elérte a Társaság által megfogalmazott célokat.

Eredmények

A kezdeményezés hatásának mérésére 2006. novemberében a programba bevont orvosok körében újra elindult a regiszter adatlapok felvétele, amelynek első eredményei azt mutatták meg, hogy az extrapolált adatok szerint a mozgalom segítségével mára mintegy ötvenezerrel több kezelt beteg éri el a kitűzött 140/90 Hgmm-es cél-vérnyomásértéket, mint 2005-ben. Mind a szisztolés, mind a diasztolés értékek elérésében pozitív változás figyelhető meg a 2005-ös állapotfelméréshez képest. Az újbóli mintavétel alapján a feldolgozott adatokból kitűnik az is, hogy a felvilágosító munka és a gondozás eredményeként 15 százalékról hét százalékra csökkent a nem kezelt hipertóniás betegek aránya.

Betegszervezeti pályázat

Az LHS Consulting 2006 novemberében telefonos kutatást indított a mozgalom lakossági fogadtatásának felmérésére. Az ezer fős megkérdezés során kiderült, hogy a válaszadók 45 százaléka találkozott az ?Éljen 140/90 alatt!? című programmal. A program céljaival megegyezik az is, hogy a megkérdezettek 46,1 százaléka legalább havonta ellátogat kezelőorvosához, 67,9 százalékuknak pedig megmérik a vérnyomását az orvos-beteg találkozások alkalmával.

Emellett a válaszolók 55,4 százaléka rendszeresen méri otthon a vérnyomását, 57,4 százalékuknak pedig van otthon vérnyomásmérő készüléke. Az üzenetátadás sikerét jelzi, hogy a megkérdezettek 95,4 százaléka tisztában van vele, hogy a normális vérnyomás felső határa 140/90 Hgmm, az edukációs kampány hatására 48,6 százalékuk figyelmeztette ismerőseit, hogy figyeljenek oda vérnyomásukra, további 11,8 százalékuk pedig nagyobb gondot fordít saját vérnyomásértékeinek alakulására.

A válaszadók egyértelműen úgy gondolják, hogy a magas vérnyomás veszélyes betegség, amelynél fontos az odafigyelés és a gondozás, illetve tisztában vannak a program által is megfogalmazott ténnyel, hogy csak rendszeres és folyamatos kezelés mellett tartható fenn a magasvérnyomásos-betegeknél a 140/90 Hgmm alatti cél-vérnyomásérték.

A véleményt nyilvánítók 76,3 százaléka gondolja úgy, hogy hasznos mozgalom jött létre az ?Éljen 140/90 alatt!? programmal, 15,6 százaléka nyilatkozta, hogy a kampány hatására jobban odafigyel vérnyomására, 4,2 százalékuk pedig rendszeresen feljegyzi az otthon mért vérnyomásértékeit.

Nem hagyjuk annyiban!

A fenti visszajelzések alapján a Magyar Hypertonia Társaság úgy gondolja, hogy az elért eredményeket tovább kell erősíteni, és a cél-vérnyomásértéket már elért betegeknek további segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy vérnyomásukat képesek legyenek 140/90 Hgmm alatt tartani, mert csak ily módon csökkenthető a hipertónia okozta szív- és érrendszeri szövődmények kialakulásának esélye. A fenti célok elérése érdekében az ?Éljen 140/90 alatt!? program idén újabb eszközökkel segíti az orvosok munkáját, ezáltal az érintett betegek túlélési esélyeinek javítását.

Az ország 8 helyén tartanak szakasszisztens képzést, négy nagyvárosban pedig háziorvos továbbképzést. A szakmai képzéseken a magasvérnyomás-betegség kezelésének legfrissebb irányelveivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, illetve mindennapi munkájukhoz kapnak hasznos tanácsokat.A Magyar Hypertonia Társaság egy moduláris szerkezetű, lefűzhető Tanácsadó kézikönyvvel bővíti a betegségben szenvedők ismereteit a hipertóniával, annak megelőzésével és kezelésével kapcsolatban. Emellett e-mailen, levélben és SMS-ben kaphatnak segítséget a programba regisztráló érintettek.

A Társaság idén is meghirdette a tavaly nagy népszerűségre szert tett betegszervezeti pályázatát, amelyre civil- és betegszervezetek küldhették el pályázati anyagukat. A nyertes szervezetek tagjai ingyenes vérnyomás-, vércukor-, haskörfogat- és testsúly méréseken vehetnek részt, illetve a Társaság szakértő-előadója nyújt hasznos tanácsokat az eseményen a magasvérnyomás-betegséggel kapcsolatban.

A pályázat nyerteseként a budapesti Erzsébetvárosiak Klubja Egyesület tagjai tegnap vehettek részt a szív- és érrendszeri betegségekkel kapcsolatos felvilágosító napon. A Társaság idén megújítja a már jól ismert 06-80/203-523-as, ingyenes tanácsadó vonalát is, amely a korábbi élő kapcsolaton kívül, már a fennmaradó időszakban is kibővített tartalommal várja a magasvérnyomás-betegség iránt érdeklődőket.

Szóljon hozzá!