ZETApress

hírportál

Kész az új Honvédkórház

Négy beteg várta tegnap délelőtt a honvédelmi minisztert a Róbert Károly körúti Honvédkórház Sürgősségi Betegellátó Központjában (SBK). Mint a két szolgálatban lévő nővér elmondta, a hétfői és csütörtöki ügyeletben mind a húsz ágy megtelik. Július elsejétől, az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) beindulásától a hét minden napján felvételesek lesznek.

A Magyar Honvédség Napján került sor tegnap az új objektum avatására. Az épületegyüttes nem csak a katonák egészségügyi ellátását biztosítja majd, hanem a rendvédelmi és vasutas dolgozókét is. Az ÁEK a fővárosban három telephelyen ? a most felavatott mellett a MÁV Kórház Podmaniczky utcai és Szanatóriumi utcai bázisán működik. A két pesti kórház 589 és 567 aktív ággyal, míg a budai száz krónikus és száz rehabilitációs ággyal működik majd tovább.

A vidéki honvédkórházak közül a kecskemétiek repülő-orvosi feladatait a fővárosban végzik ezután, míg Balatonfüreden nyolcvan, Hévízen 390, Verőcén pedig száz rehabilitációs, illetve krónikus ágy marad. A felsorolt 570 ágyon kívül Hévízen további száz finanszírozott és ugyancsak száz fizetős ágy marad meg az IRM Rehabilitációs Intézetében. Az IRM fővárosi telephelyei ? azaz a volt pesti és budai BM Kórház ? viszont valószínűleg megszűnik, bár erről az integrációt levezénylő Győri István miniszteri biztos is csak feltételes módban nyilatkozott.

A július elsejei induláskor lesz 108 éves a Honvédkórház, mely 1899. június 30-án kezdte meg működését. A mostani korszerűsítést 1984. május másodikán jelentette Birkás János akkori főigazgató. (A nyugalmazott tábornokot a tegnapi megnyitón külön is köszöntötte a miniszter.) A megkezdett munkálatok aztán 15 évre leálltak, s csak négy évvel ezelőtt folytatták tovább. Az új rendelőintézet ? ahol a megnyitót is tartották ? már lassan két hónapja fogadja a betegeket.

Az új objektum hetedik emeletén helikopter leszállópálya is van, mely szintén az SBK-hoz tartozik. A betegeket három shokktalanító helyiség várja a földszinten. A központi műtőblokk 12 műtőből és két steril kezelőből áll. Az egyenruhásokon kívül civileket is gyógyítanak itt. Észak-Budapest betegeit ? a III. IV. V. VI. XIII. XIV. XV. és XVI. kerület lakosait ? is el kell júliustól látniuk, valamint a közép-magyarországi régió számos településéről is érkezhetnek ide a gyógyulni vágyók.

A kórház bejárása előtt Szekeres Imre mintegy másféltucat építőnek köszönte meg emlékéremmel a munkát, míg a honvédségiek közül egy tucat főtisztet és fél tucat közalkalmazottat jutalmazott. Tóth József XIII. kerületi polgármesternek emléktárgyat adott át, előtte pedig Svéd Lászlót nyugalmazott altábornaggyá, Hetei Péter Pált pedig vezérőrnaggyá léptette elő. Innen a Városligetbe hajtatott, ahol egész napos majális és különböző haditechnikai bemutatók várták a honvédelmi nap résztvevőit.

2 hozzászólás

  1. 2013. január 21-én mentő vitte a Sürgősségi Osztályra vejemet, eszméletvesztéssel, magas lázzal. A sürgősségi osztály folyosóján van délután 3-kor tolókocsin, infúzióval bekötve, saját kabátjával letakarva. Reggel óta a CT-re vár, hozzátartozó nem tud semmit az állapotáról!! Ez a sürgősség? Miért írnak istenítő cikkeket, mikor a helyszín messze nem ezt mutatja? A kórházba a reggeli órában került be, és 3-kor még nem tudták kivizsgálni! Mitől sürgősségi?

Visszajelzések

  1. ZETApress » Mamut után újabb mamut