ZETApress

hírportál

Társasházból diliházba

Az elmeosztály foglya lett a közös képviselő: nyomoz a rendőrség a kórházi túlkapás miatt. Ágyhoz kötözték és kábultra gyógyszerezték a pszichiátrián az idős közös képviselőt, akit mindenki szeretett a társasházban. Rendőrségi nyomozás indult, de a kórház most visszatartja a dokumentumokat, melyekből kiderülne: feleslegesen aláztak meg egy egészséges embert.

Egy Somogy megyei társasház feldúlt lakója különös panasszal fordult egy jogvédő szervezethez: a ház idős közös képviselőjét bezárták a pszichiátriára. Saját lánya beutalót íratott a háziorvossal, mondván, hogy édesapja mentális gondokkal küzd, majd rosszullétet színlelve elcsalta őt a kórházba. Ott már felkészülten várták őket, hatan fogták közre, hogy elkísérjék a zárt osztályra.

A férfinek eszébe sem volt együttműködni, ezért később az ágyához kötözték és erős skizofrénia elleni szereket adagoltak neki, noha éppen úgy reagált a történtekre, ahogy bárki más tette volna a helyében.

A közös képviselő régóta kiválóan látta el feladatait, a ház lakói le is döbbentek rajta, hogyan kerülhetett be a zárt osztályra, hiszen mindig számíthattak rá. Ennek köszönhette, hogy a ház egyik lakója panaszt írt a jogvédőknek, akikkel közös erővel kimentették őt a kórházból, majd rendőségi feljelentést tettek a történtek miatt.

A nyomozás azonban nem haladhatott a szokott ütemben, mivel a kórház nem adta ki a dokumentumokat a rendőrségnek. Így a szervezet most az adatvédelmi hatósághoz fordult panasszal az ügyben – tudatta az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány.

Szóljon hozzá!