ZETApress

hírportál

Lágymányosi COVID-labor

Ultramodern COVID-labort avattak az ELTE-n. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lágymányosi campusán délután átadták a csaknem egymilliárd forintos beruházással kialakított molekuláris mikrobiológiai laboratóriumot.

Az új labor révén lehetővé válik különféle kórokozók, köztük a COVID-19 és variánsai által kiváltott fertőzések kiszűrése, valamint a természetes és a védőoltásokkal létrehozott immunválasz elemzése.

A laboratóriumot az ELTE Biotechnológiai FIEK (Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ) hozta létre a Molekuláris Biomarker Kutató és Szolgáltató Központ létrehozása az ipari igények kielégítésére című NKFIH-projekt keretében, melyben részt vett az ELKH Természettudományi Kutatóközpont, a SERVIER Gyógyászati Vegytani Kutatóintézet Zrt. és a CRU Hungary Egészségügyi és Szolgáltató Kft.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFIA) támogatásával 2017-ben indult projekt célja eredetileg egy olyan akkreditált molekuláris biomarker-laboratórium létrehozása volt, amely genetikai és sejtbiológiai vizsgálatokat végez a tudomány, a gyógyszeripar és a nemzeti egészségügyi rendszer számára. A konzorcium azonban a 2019 végén kialakult világjárványra reagálva kiegészítette az eredeti fejlesztési koncepciót, és azon kezdett dolgozni, hogy az új létesítmény alkalmas legyen a COVID-19 pandémia megfékezésére.

A munka eredményeként a most átadott, 440 m2 alapterületű laborban qPCR és LAMP technológiák segítségével tesztelhetjük a SARS-CoV-2 jelenlétét biológiai mintákban, kimutathatjuk a SARS-CoV-2 specifikus antitesteket ELISA-vizsgálatokkal és más szérum antitestek neutralizációs aktivitásának elemzésével, illetve képesek vagyunk a sejtes immunválasz vizsgálatára is. A labor biztosítja az ELTE oktatóinak, hallgatóinak, és külső érdeklődőknek folyamatos és biztonságos egészségügyi monitorozását, emellett az eredeti célok szerint alkalmazható molekuláris biomarker kutatások végzésére, illetve kapcsolódó szolgáltatások nyújtására is. A laboratórium várhatóan február közepén kezdi meg működését.

A laboratórium fontos mérföldkövet jelent Egyetemünk életében. A pandémia miatt a tudomány egyes területein is át kellett strukturálni a prioritásokat, és megtalálni azokat a kapcsolódási pontokat, ahol a tudomány képviselői is a pandémia elleni küzdelemre tudták összpontosítani tudásukat és erőforrásaikat. Külön köszönöm Kacskovics Imre dékán úr és kollégáinak fáradhatatlan munkáját, azt, hogy a 2017-ben indult projekt keretében létrehozni tervezett laboratóriumot alkalmassá tették arra, hogy jelentős szerepe lehessen a COVID-járvány megfékezésére irányuló küzdelemben. A labor a járvány elmúltával is világszínvonalon tudja szolgálni a biotechnológiai kutatás igényeit és az ELTE polgárainak egészségvédelmét egyaránt – hangsúlyozta az ünnepségen Borhy László, az ELTE rektora.

Ambiciózus célkitűzésünk, hogy 2030-ra jelentős innovátorokká váljunk Európában, ami mögött komoly építkező munka, az akadémiai tudás és a vállalati kapcsolatok szoros együttműködéseként megvalósuló, eredményorientált fejlesztések állnak. Az építkezés sikerességéhez egyrészről kultúra-váltásra van szükség, továbbá az egyének tettre kész, szorgalmas hozzáállására az intézményrendszeren belül, amely pedig az intézményi ökoszisztéma legfontosabb eleme. Most egy olyan nagyszerű infrastruktúra átadásán lehetünk, ahol mindkét feltétel teljesül – hangzott el Gulyás Tibor innovációért felelős helyettes államtitkár beszédében.

Az ELTE Biotechnológia FIEK megvalósítása újabb példa az NKFIH által folyósított, kutatási, fejlesztési és innovációs célú támogatások hatékony, célorientált felhasználására. A Központ vezetőit és munkatársait külön elismerés illeti, amiért 2019 végén felismerték a kibontakozó pandémia kockázatait, majd ehhez igazodva újraértékelték és kibővítették a központ működési területeit. Az ELTE Biotechnológia FIEK szkópjának módosítása egyrészt az immár harmadik éve zajló világjárvány elleni lokális fellépést támogatja a központ szakembereinek, biotechnológiai szolgáltatásainak es magas szintű know-how-jának köszönhetően, másrészt még felkészültebbé teszi az ELTE Biotechnológia FIEK-et a mostanihoz hasonló, a jövőben is valószínűsíthetően bekövetkező járványok kezelésére – emelte ki Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal tudományos és nemzetközi elnökhelyettese.

A jelen pandémia hatékony kezelése elődleges célunk annak érdekében, hogy oktatóink és hallgatóink, illetve az ELTE valamennyi polgára számára biztonságos környezetet teremtsünk. A jövőben is nagy szükség lesz olyan biotechnológiára épülő labordiagnosztikai kapacitásra, amellyel saját magunk állíthatjuk elő a szükséges reagensek jelentős részét, fejleszthetünk új módszereket, vagy gyorsan adoptálhatunk a világ vezető egyetemein kifejlesztett és publikált diagnosztikai megoldásokat – fogalmazott beszédében Kacskovics Imre immunológus, az ELTE Természettudományi Kar dékánja.

Szóljon hozzá!