ZETApress

Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben nyilvánította január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává. Ezen a napon – amely az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója – világszerte megemlékezéseket tartanak azokról a szörnyűségekről és emberiség elleni bűntettekről, amiket ezen ideológia égisze alatt, jórészt a II. világháborúban elkövettek.

De mi vezetett vajon az emberek millióinak lemészárlásához? A nyilvánvaló tényeken túl tudjuk-e, kik voltak e pusztító ideológia valódi megalkotói? Tudjuk-e, hogy a nácik még sehol sem voltak, amikor e világnézet már elkezdett teret nyerni a társadalomban? – Ha mélyebben benézünk a függöny mögé, bizony dermesztő kép rajzolódik ki a holokauszt gyökereiről – amelynek hajtásai, ha sokszor rejtettebben is, a mai napig burjánzanak társadalmunkban, a zsidóságon túl sokkal szélesebb társadalmi rétegeket ölelve fel.

A kezdetek megismeréséhez vissza kell nyúlnunk egészen a XIX. század végéig. 1883-ban Francis Galton angol pszichológus alkotta meg az eugenika szót – a kifejezés jó állományt vagy jó géneket jelent. A materialista alapokon nyugvó eugenika alapgondolatát az jelentette, hogy csak azok szaporodását szabad megengedni, akik arra érdemesek, a rossz állomány szaporodását pedig meg kell akadályozni.

Ez a tudománynak álcázott pusztító ideológia a XIX. század végén, XX. század elején széles körben terjedt az egész világon. 1896-ban az Egyesült Államok Connecticut államában például olyan törvényt léptettek életbe, amely megtiltotta az őrülteknek a házasságot; más államokban 1000 dolláros pénzbüntetéssel vagy ötévig terjedő börtönnel fenyegették a mentális betegeket, ha megházasodnak. Számos országban kezdték el bevezetni a kényszer-sterilizációt, hogy megakadályozzák az érdemtelen emberek szaporodását.

Németországban dr. Alfred Plötz vezette be az eugenikát 1895-ben, egyszersmind megalkotta a fajhigiénia szót. 1905-ben ő és sógora, Ernst Rüdin pszichiáter megalapították a Német Fajhigiénés Társaságot. Vegyük észre: 1905-öt írunk, nemhogy a II., de még az I. világháború sem történt meg! 1932-re Plötz fajtisztasági elméleteit mindenütt tanították a német egyetemeken. A Hitler által tanulmányozott anyagok között fontos szerepet játszott Plötz munkássága, illetve a német genetikus, Fritz Lenz: Az emberi genetika és a fajhigiénia alapjai című könyve. Plötz 1936-ban átvette a Goethe-érmet, amely a tudományos eredményekért elnyerhető legnagyobb elismerés volt Németországban. – A fajhigiénia jelentősége nem vált nyilvánvalóvá minden tájékozott német számára Adolf Hitler politikai tevékenységéig, és csak az ő munkássága alatt vált valóra 30 éves álmunk, hogy a fajhigiéniát a gyakorlatba átültessük – nyilatkozta Ernst Rüdin a témában. 1933-ra a német pszichiáterek mintegy 40%-a csatlakozott az SS-hez – nem azért, mert kényszerítették őket, hanem mert nézeteik olyannyira hasonlóak voltak.

1939. augusztus 18-án, két héttel Lengyelország lerohanása előtt, egy bizottság elkészítette az összes nyomorék gyermek meggyilkolásáról szóló tervet; a pszichiáterek és az orvosok gyakorlatilag felhatalmazást kaptak, hogy kegyes halálban részesíthessék a pácienseket. Ugyanazon év októberére megérkeztek az első hivatalos, felnőttekre vonatkozó eutanázia-kérelmek is a pszichiátriai intézetekbe, ahol 48 pszichiáter értékelte azokat és döntötte el, hogy kit kell megölni. Az első elgázosítási próbát 1940 januárjában végezték a Brandenburgi Intézetben. Ennek során húsz embert öltek meg úgy, hogy a pszichiáterek és az ápolók figyelték a folyamatot. Ezt követően számos más városban hoztak létre intézeteket ugyanezzel a céllal. Az eutanázia-műveleteket a berlini Tiergartenstrasse 4-ből irányították, innen eredt a művelet kódneve: T4.

Összességében mintegy 300 ezer mentális beteg, a német mentális betegek 94%-a halt meg a pszichiáterek kezei közt. Ezután az eutanázia-programot kiterjesztették a zsidókra, a cigányokra, bizonyos vallási kisebbségekre, és minden olyan csoportra, akikről a döntéshozók úgy ítélték, hogy érdemtelenek az életre. A többi pedig sajnos már jól ismert.

Mindezek ellenére a nürnbergi per során mindössze 23 orvost helyeztek vád alá, csupán 16-ról tudták bizonyítani, hogy emberiség elleni bűntetteket követtek el, és közöttük mindössze öt volt pszichiáter. A holokauszt ideológiai alapját kitervelő és abban közreműködő pszichiáterek közül a legtöbben a háború után visszatértek a pszichiátriai gyakorlatban betöltött magas beosztásaikba. – A leggátlástalanabb pszichiátriai eugenikusok egy része egyszerűen visszatért korábbi pozíciójába Németországban vagy néha az Egyesült Államokban – nyilatkozta Arthur Caplan, a Pennsylvania Egyetem Orvosetikai Bizottságának elnöke. És mivel ezeket a pszichiátereket sosem azonosították és nem állították bíróság elé, továbbra is terjesztették az eugenika elméleteit szerte a világon, aminek következményeit a mai napig érzékelhetjük.

Fontos változás történt a ’90-es évek elején, amikor a CCHR, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nemzetközi emberjogi szervezet – mely kifejezetten a pszichiátriai jogsértések feltárására szakosodott – németországi tagszervezete kutatásba kezdett, hogy feltárja az összes, holokauszthoz köthető pszichiátriai szálat. Ennek a rendkívüli alapossággal végzett kutatásnak az eredménye lett Az emberek Hitler mögött című 1994-ben megjelent könyv, mely óriási felbolydulást okozott Németországban. Ebben először került napvilágra teljes részletességgel, hogy kik voltak a náci ideológia és a holokauszt alapjainak kitervelői.

Ugyanerről a témáról néhány évvel ezelőtt A rettegés kora – A pszichiátria rémuralma című dokumentumfilm, mely legfőképp szintén a német kutatási eredményekre támaszkodott. A film nyolcvannál több, pszichiátriai szakértőkkel, történészekkel és túlélőkkel készített interjút tartalmaz. Egy sokkoló dokumentumfilm, amely személyes beszámolókat és kozmetikázatlan belső felvételeket tartalmaz, amely ismerteti a pszichiátria meglehetősen ellentmondásos történetét, a múltbeli és jelenlegi gyakorlatait, és világosan feltárja, hogy születésétől fogva egészen a mai napig a brutalitásra és a kényszerítésre támaszkodik. A bizonyítékok odáig tornyosultak, hogy a német pszichiátria vezetői végül kénytelenek voltak elismerni korabeli kollégáik felelősségét.

– A nácizmus idején a pszichiáterek megvetést mutattak embertársaik irányában. Hazudtak a gondjukra bízott pácienseiknek, és megtévesztették őket és családjaikat. Sterilizációra kényszerítették őket, megszervezték a halálukat, és még saját maguk is követtek el gyilkosságokat. Kötelességem őszinte bocsánatkérésünket kifejezni – ha megkésve is – ezekért az igazságtalanságokért, melyeket a német társaságok és pszichiátereik kezében szenvedtek el – mondta 2010-ben Frank Schneider professzor, a Német Pszichiátriai és Pszichoterápiás Szövetség elnöke egy, a témáról szóló hosszabb, nyilvános beszéde részeként. A vallomásról készült filmfelvétel szerepel a fent említett dokumentumfilmben.

A náci birodalom bukásával az eugenika nem veszett ki a világból. Jó példa erre a dél-afrikai apartheid rendszer, amelynek kapcsolódási pontja, hogy dr. Hendrik Verwoerd akkori dél-afrikai miniszterelnök – aki tulajdonképpen az apartheidet fenntartotta országában -, pszichológus-hallgatóként a náci Németországban tanult eugenikát az 1920-as években, a Lipcsei Egyetemen.

De felidézhetjük a délszláv háborút is a ’90-es évekből, mely azzal indult, hogy Jovan Raskovics szerb pszichiáter azt mondta a szerbeknek: uralkodniuk kell a horvát és muszlim kisebbségen, mert ők pszichológiailag alsóbbrendűek. Nézetei szélesebb körű terjesztéséhez Raskovics megalakította a Szerb Demokratikus Pártot. – Én tettem meg az előkészületeket. Ha nem hoztam volna létre ezt az érzelmi túlfűtöttséget a szerb emberekben, nem történt volna semmi – nyilatkozta évekkel később. Az ő ideológiáját vitte tovább tanítványa, Radovan Karadzsics pszichiáter, illetve később az ő páciense: Szlobodan Milosevics szerb miniszterelnök. Az eredményt itt is ismerjük: több mint 110 ezer ember halt meg, és másfél milliót üldöztek el otthonukból.

Említhetjük azt is, hogy Európa számos országában, de leginkább Németországban manapság tömegével szakítanak el gyerekeket a családjuktól olyan pszichiátriai értékelésekre alapozva, amelyek gyökerei egyenesen a holokauszt pszichiátriai ideológiájáig vezetnek vissza. Különös összecsengés, ha belegondolunk: a napjainkban használatos pszichiátriai módszerek és kezelések épp olyan lélek nélküli állatként kezelik az embert, mint annak idején az eugenika tanai, ahol a megoldást e lélektelen lény problémáira most a puszta kémiai és fizikai beavatkozások jelentik. A holokauszt-emléknap módot nyújt az emlékezésre – de bőven van még tennivalónk, hogy e szégyenletes ideológia valóban a múlt homályába vesszen!