ZETApress

hírportál

Nagygyűlés a Hősök terén

Az egészségügyi szakdolgozók közalkalmazotti jogviszonyának visszaállításáért demonstráltak a mindennapok hősei délelőtt a MESZK szervezésében a budapesti Hősök terén. Az előzmények idekattintva olvashatók.

Balogh Zoltán, a kamara elnöke nyitóbeszédében elmondta, a kormány arcul csapta őket a márciusban életbe lépő új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvénnyel. A kamara az első perctől kezdve azt képviseli, hogy rájuk ne vonatkozzon ez a szabályozás. A törvény előkészítése során a szakdolgozók álláspontját, javaslatait nem fogadták el, nem volt érdemi egyeztetés a joganyagról, amelyben súlyos ellentmondásokat és méltánytalanságokat észleltek.

A koronavírus-járvány alatt életbe léptetett szabályozás miatt mintegy négyezer egészségügyi dolgozó, köztük háromezer szakdolgozó nem írta alá új szerződését, amit az egészségügy szempontjából hatalmas veszteségként értékelt. Együttes jelenlétükkel szeretnék kifejezni egyet nem értésüket a meghozott intézkedésekkel szemben. A kamara által a törvényhez benyújtott javaslatok nem találtak értő fülekre, nem születtek meg a szükséges rendelet- és törvénymódosítások. Eszközeik elfogytak, a kialakult helyzet növelte a szakdolgozók létbizonytalanságát, a túlterhelt, elfáradt szakdolgozók elégedetlensége jogosan nőtt – hangsúlyozta a MESZK elnöke.

A nagygyűlés második szónokaként Kincses Gyula, a MOK elnöke hangoztatta, hogy a szakdolgozók nélkül nem lehet gyógyítani, egyúttal törekvéseik támogatásáról biztosította őket. A koronavírus-járvány igazolta, hogy hiába van technika, ha nincs megfelelő ápolás, akkor a halálozási adataink olyanok, amilyenek – fogalmazott, az általános értékváltás szükségességét is hangsúlyozva. Úgy vélte: fejlett, korszerű egészségügyre van szükség, ami nem megy tisztességesen megfizetett, kipihent ápolók nélkül.

Kincses doktort dr. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerész kamara elnöke; Kónya Anikó, a Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének elnöke és Vidor Eszter, a Betegszervezetek Magyarországi Szövetségének kommunikációs igazgatója követte a színpadon. A programot Babonits Tamásné, a szakmai köztestület általános alelnöke moderálta.

A nagygyűlésen felolvasták a rendezvényre meghívott Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter és Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter levelét. Pintér válaszában a többi között azt írta, részvételét nem tartja indokoltnak, tekintettel a Belügyminisztérium hatáskörére. Arról biztosította a szakdolgozói kamarát, hogy felelősségvállalásuk és áldozatkészségük ismert a kormány előtt. Kásler Miklós válaszában – egyebek mellett a szakdolgozók járvány alatti munkáját méltatva – tudatta, hogy továbbra is számít a kamara véleményére! A résztvevők kiabálással, fütyüléssel, pfujolással reagáltak a levelekre, és skandálással Kásler Miklós lemondását követelték.

A rendezvény végén Balogh Zoltán felolvasta azt a kiáltványt, amelyet a szervezet a döntéshozókhoz is el akar juttatni. A dokumentum a többi között a közalkalmazotti jogviszony visszaállítását, 30%-os béremelést és új egészségügyi szakdolgozói bértábla bevezetését javasolja. A rendezvény a déli harangszót követő csendes főhajtással végződött, ezzel is megemlékezve a járványban elhunyt egészségügyi dolgozókra.

Az eseményhez több egészségügyi szakmai és civil szervezet, valamint szakszervezet is csatlakozott, köztük a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ), az öt magyar szakszervezeti konföderáció (a Liga Szakszervezetek, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Munkástanácsok Országos Szövetsége), valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete, az EDDSZ viszont távol maradt. A rendezvényen több ellenzéki politikus – Karácsony Gergely, Kunhalmi Ágnes, Szabó Tímea, Tordai Bence, Pálinkás József, Márky-Zay Péter – is megjelent.

Szóljon hozzá!