ZETApress

hírportál

Lukácsbeli életmentés

Sikeresen újraélesztettek egy vendéget a Szent Lukács Gyógyfürdőben. Egy idős hölgy szíve leállt úszás közben, emiatt süllyedni kezdett a medencében. Az életéért egy emberként küzdöttek a fürdő dolgozói és egy vendég is – tudatta Sárréti Anita PR menedzser.

A szolgálatban lévő úszómester rögtön megkezdte a vízből mentését a többi vendég segítségével. Miután észlelte a parton, hogy a kimentett vendégnek nincs légzése, azonnali szakszerű szívmasszázst kezdett alkalmazni. A másik úszómester eközben értesítette a mentőket, a fürdő szolgálatban lévő vezetője pedig azonnal hozta a defibrillátor készüléket. A defibrillátor elektródáinak felhelyezése után a készülék a sokk leadását nem javasolta, így az úszómester kolléga folytatta a mellkasnyomást a mentő kiérkezéséig. Mire a mentős kollégák 10 percen belül megérkeztek a helyszínre, addigra a vendégnek volt spontán keringése és légzése is.

Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy mindig is kiemelt figyelmet fordítottak a biztonságos fürdőzésre. Óriási felelősség van az úszómesterek vállán, de egy összehangolt csapatmunka kell ahhoz, hogy egy-egy strandszezon idején akár több alkalommal is sikeres legyen az életmentés. Nagy öröm számunkra, hogy sikerült megmentenünk a kedves vendégünk életét. Fontos az is, hogy úszómester kollégáinkat felújító képzésben részesítsük minden szezon indulásakor.

Varga Erika, a Defibrillátor Plusz Kft. vezetője elmondta, hogy egy ilyen eset során mennyire fontos az időben megkezdett újraélesztés és a csapat felkészültsége, hiszen 4-5 perc elmúltával megfelelő szívmasszázs nélkül az agy visszafordíthatatlanul károsodik. Köszönet a dolgozóknak, hogy életet mentettek! – A defibrillátor készülékeket már évekkel ezelőtt megvásárolta a fürdő, amelynek használatához oktatást is tartottam csapatommal. Egy ilyen helyen rendkívül fontos, hogy rendelkezzenek életmentő eszközzel, és a megszerzett tudást a gyakorlatba is át tudják helyezni vészhelyzet esetén. Szeretném kiemelni, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. összes fürdőjében mindenhol van defibrillátor, valahol két darab is a fürdőzők és a kollégák biztonsága érdekében! – mondta.

Szóljon hozzá!